Mire oda értem Jessiék-hez, teljesen elveszettnek éreztem magam. Hogy értette Alex azt, hogy majd ha megtudok róla valamit akkor mondjam el neki is? Mi folyik itt? Semmit nem értek és ez nagyon zavar. Első gondolatom az volt, hogy biztos nem ismeri a családját. De ha így lenne, akkor hogyan találta volna meg Mr. Robinsont? Mert ha így van akkor ők ketten nem is rokonok, csak ismerősök. Azonban ezt a gondolatot azonnal is vetettem, mert Mr. Robinson azt mondta nekem, hogy Alex az unokaöcse, és róla tudom, hogy soha nem hazudna. Második gondolatom még nem volt mert nem volt valami hosszú az út a mi házunk és Jessie-ék háza között. Kocsival. Gyalog egy kissé hosszadalmas séta.
Mikor kiszálltam a kocsiból, már előre féltem, hogy mit fogok találni benn, de legnagyobb meglepetésemre, minden rendben volt, mikor beléptem a házba. Jessie-t és James-t a hátsó kertben találtam meg. Jessie napozott, James meg valamilyen képregényt olvasgatott.
- Szia Lisa! - köszönt Jessie integetve.
- Szia. Hol a vidámpark? - kérdeztem homlok ráncolva.
- Le kellett bontanunk, mert az egyik szomszéd kihívta a zsarukat, azok meg lebontatták velünk. - magyarázta lelkesen James.
- Értem. Jessie beszélhetnénk négyszemközt?
- Persze. James... - kezdte volna, de mire mondhatott volna valamit James berohant a házba.
Leültem mellé a nyugágyra, és elmeséltem neki mindent Alexről.
- Szóval furdal a kíváncsiság csajszi? - kérdezte, mikor befejeztem.
Bólintottam.
- És ki akarsz róla deríteni mindent. - nem kérdés volt, csak egy egyszerű megállapítás.
Ismét bolíntottam.
- Hogy akarod elkezdeni? - kérdezte.
- Nem tudom, épp ezért kéne a segítséged. - vontam vállat.
- Hát ezen még gondolkoznom kell, de amint eszembe jut valami szólok.
Még vagy két órán keresztül beszélgettünk, amikor eszembe jutott, hogy Adam-nek kell pattogatott kukorica, és ha nem indulok el most, mire oda érek bezár a bolt. Elköszöntem Jessie-től, és James-től, és elmentem bevásárolni. Mikor a házunk elé értem megláttam ott egy pink autót amin fehér virágok voltak.
- Csak ezt ne! - sóhajtottam, és kiszálltam az autóból.
Reményem - ami eddig is kevés volt -, elszállt, mikor beléptem a házba és meghallottam egy fülsiketítően hangos visongást. Mikor beléptem a konyhába, megláttam a hang forrását. Rachel.
Rachel Silas volt a legnagyobb ellenségem a suliban, sőt még oviban is. Nem tudom mit vétettem ellene, de a megismerkedésünk elejétől bunkó velem, és mindenhol ahol tud keresztbe tesz nekem. Ezek mellett szerelmes a bátyámba, és bár a bátyám vagy ezerszer megmondta neki, hogy nem akar tőle semmit, ő még mindig kitartó. Ha nem lenne az ellenségem, még talán értékelném is ezt a kitartást.
- Te mit keresel itt? - kérdezte ellenségesen, miközben lenezően végig mért.
- Itt lakok. - válaszoltam flegmán és oda mentem a bátyámhoz, aki épp pakolt valamit szorgalmasan.
- Tessék a pattogatott kukorica. Ha lehet ezt ne edd meg fél nap alatt.
Mikor csak bólintott, és nem szolt egy szót se kezdtem sejteni, hogy van valami baja. De jobbnak láttam, most nem rákérdezni.
- Most jön egy jogos kérdés, kedves Rachel. Te mit keresel itt? - fordultam a szőkeséghez.
- Ahhoz neked semmi közöd. - húzta ki magát.
- Az lehet, viszont ez itt az én házam is, és nemcsak a bátyámé, úgyhogy vagy elmondod, hogy mit akarsz, vagy elhúzol innen jó messze.
- Én hívtam át. - szólt hirtelen közben Adam.
- Te? Minek? - fordultam felé kíváncsian és egy kissé sértődötten is.
- Magánügy. - mondta szűkszavúan, de a szemébe nézve láttam, hogy most jobb ha elmegyek.
- Megyek, de egy valamit jegyezz meg Rachel. Ha bármi baja is lesz a bátyámnak, akár lelkileg, akár fizikailag én kicsinállak. - vetettem egy szúrós pillantást a párosra és már kinn is voltam a kertben.
Leültem a hinta ágyra, és egy furcsa előérzet kezdett beleivódni a csontjaimban. Nem tudtam eldönteni, hogy mi lehet ez, de ez nem maradt olyan sokáig így. Ránéztem a házra, és azon gondolkoztam, hogy vajon mit akar a bátyám Rachel-től. Sose hívta át. Mindig a lány jött magától. Ismét beindult agyamnak az a része, amely a kíváncsiságomért felel, de erőt vettem magamon, mikor eszembe jutott Adam tekintete. Láttam benne a félelmet, a kétségbeesést, és a bizonyítási vágyat. Kifogom deríteni, hogy mi van vele, de nem most.
- Szia.
Úgy ugrottam fel, mintha tüskébe ültem, és megkerestem azt, aki köszönt. Mikor megláttam Alex-et, mérges képet vágtam.
- Megörültél? - fakadtam ki. - Megijesztettél. Nem tudsz hangosabban menni?
- Nem. - mondta és láttam rajta, hogy alig tud elfojtani egy mosolyt.
- Nem volt vicces! - mondtam durcizva és leültem.
- De az volt. Leülhetek? - kérdezte most már mosolyogva.
- Nem. - vágtam rá szinte azonnal.
- Gyerekes vagy. - mondta miközben leült.
- Mit akarsz? - kérdeztem ellenségesen.
- Semmit. Tényleg! - tette hozzá, mikor szúrósan néztem rá. - Csak láttam, hogy itt egyedül üldögélsz, és gondoltam ide jövök.
- Most már tényleg kéne csinálni egy kerítést. - morogtam.
Pár percig csendben üldögéltünk, mikor újra megszólalt.
- Ki volt az a csaj, aki azzal a pink kocsival jött?
- Tudtam, hogy akarsz valamit! - kiáltottam diadalmasan.
- Nem akarok semmit, csak beszélgetni, és mivel te nem szólsz egy szót se, ezért gondoltam kérdezek valamit. - mondta, de már nem mosolygott.
Pár perc hallgatás után én szólaltam meg először:
- Rachel-nek hívják, és egy kiállhatatlan, undok, kétszínű ribanc.
- Szóval nem bírod. - mondta mosolyogva.
- Honnan jöttél rá? - undokoskodtam.
Nem válaszolt, nem kapta fel a vizet, nem csinált semmit, csak mosolygott, bennem meg nőtt az idegesség. Általában ha az ember beszól valakinek, az várja a vissza vágást, de nem jött! Épp készültem mondani valami epés megjegyzést, amikor a szomszéd ház ajtaján Mr. Robinson dugta ki a fejét.
- Alex!
- Úgy látszik mennem kell! - állt fel a szólított. - Szia Lisa.
- Szia!
Miközben néztem távolodó alakját rájöttem, hogy milyen előérzet szállta meg a testem.
Változás.
Nagy változás.
- És ki akarsz róla deríteni mindent. - nem kérdés volt, csak egy egyszerű megállapítás.
Ismét bolíntottam.
- Hogy akarod elkezdeni? - kérdezte.
- Nem tudom, épp ezért kéne a segítséged. - vontam vállat.
- Hát ezen még gondolkoznom kell, de amint eszembe jut valami szólok.
Még vagy két órán keresztül beszélgettünk, amikor eszembe jutott, hogy Adam-nek kell pattogatott kukorica, és ha nem indulok el most, mire oda érek bezár a bolt. Elköszöntem Jessie-től, és James-től, és elmentem bevásárolni. Mikor a házunk elé értem megláttam ott egy pink autót amin fehér virágok voltak.
- Csak ezt ne! - sóhajtottam, és kiszálltam az autóból.
Reményem - ami eddig is kevés volt -, elszállt, mikor beléptem a házba és meghallottam egy fülsiketítően hangos visongást. Mikor beléptem a konyhába, megláttam a hang forrását. Rachel.
Rachel Silas volt a legnagyobb ellenségem a suliban, sőt még oviban is. Nem tudom mit vétettem ellene, de a megismerkedésünk elejétől bunkó velem, és mindenhol ahol tud keresztbe tesz nekem. Ezek mellett szerelmes a bátyámba, és bár a bátyám vagy ezerszer megmondta neki, hogy nem akar tőle semmit, ő még mindig kitartó. Ha nem lenne az ellenségem, még talán értékelném is ezt a kitartást.
- Te mit keresel itt? - kérdezte ellenségesen, miközben lenezően végig mért.
- Itt lakok. - válaszoltam flegmán és oda mentem a bátyámhoz, aki épp pakolt valamit szorgalmasan.
- Tessék a pattogatott kukorica. Ha lehet ezt ne edd meg fél nap alatt.
Mikor csak bólintott, és nem szolt egy szót se kezdtem sejteni, hogy van valami baja. De jobbnak láttam, most nem rákérdezni.
- Most jön egy jogos kérdés, kedves Rachel. Te mit keresel itt? - fordultam a szőkeséghez.
- Ahhoz neked semmi közöd. - húzta ki magát.
- Az lehet, viszont ez itt az én házam is, és nemcsak a bátyámé, úgyhogy vagy elmondod, hogy mit akarsz, vagy elhúzol innen jó messze.
- Én hívtam át. - szólt hirtelen közben Adam.
- Te? Minek? - fordultam felé kíváncsian és egy kissé sértődötten is.
- Magánügy. - mondta szűkszavúan, de a szemébe nézve láttam, hogy most jobb ha elmegyek.
- Megyek, de egy valamit jegyezz meg Rachel. Ha bármi baja is lesz a bátyámnak, akár lelkileg, akár fizikailag én kicsinállak. - vetettem egy szúrós pillantást a párosra és már kinn is voltam a kertben.
Leültem a hinta ágyra, és egy furcsa előérzet kezdett beleivódni a csontjaimban. Nem tudtam eldönteni, hogy mi lehet ez, de ez nem maradt olyan sokáig így. Ránéztem a házra, és azon gondolkoztam, hogy vajon mit akar a bátyám Rachel-től. Sose hívta át. Mindig a lány jött magától. Ismét beindult agyamnak az a része, amely a kíváncsiságomért felel, de erőt vettem magamon, mikor eszembe jutott Adam tekintete. Láttam benne a félelmet, a kétségbeesést, és a bizonyítási vágyat. Kifogom deríteni, hogy mi van vele, de nem most.
- Szia.
Úgy ugrottam fel, mintha tüskébe ültem, és megkerestem azt, aki köszönt. Mikor megláttam Alex-et, mérges képet vágtam.
- Megörültél? - fakadtam ki. - Megijesztettél. Nem tudsz hangosabban menni?
- Nem. - mondta és láttam rajta, hogy alig tud elfojtani egy mosolyt.
- Nem volt vicces! - mondtam durcizva és leültem.
- De az volt. Leülhetek? - kérdezte most már mosolyogva.
- Nem. - vágtam rá szinte azonnal.
- Gyerekes vagy. - mondta miközben leült.
- Mit akarsz? - kérdeztem ellenségesen.
- Semmit. Tényleg! - tette hozzá, mikor szúrósan néztem rá. - Csak láttam, hogy itt egyedül üldögélsz, és gondoltam ide jövök.
- Most már tényleg kéne csinálni egy kerítést. - morogtam.
Pár percig csendben üldögéltünk, mikor újra megszólalt.
- Ki volt az a csaj, aki azzal a pink kocsival jött?
- Tudtam, hogy akarsz valamit! - kiáltottam diadalmasan.
- Nem akarok semmit, csak beszélgetni, és mivel te nem szólsz egy szót se, ezért gondoltam kérdezek valamit. - mondta, de már nem mosolygott.
Pár perc hallgatás után én szólaltam meg először:
- Rachel-nek hívják, és egy kiállhatatlan, undok, kétszínű ribanc.
- Szóval nem bírod. - mondta mosolyogva.
- Honnan jöttél rá? - undokoskodtam.
Nem válaszolt, nem kapta fel a vizet, nem csinált semmit, csak mosolygott, bennem meg nőtt az idegesség. Általában ha az ember beszól valakinek, az várja a vissza vágást, de nem jött! Épp készültem mondani valami epés megjegyzést, amikor a szomszéd ház ajtaján Mr. Robinson dugta ki a fejét.
- Alex!
- Úgy látszik mennem kell! - állt fel a szólított. - Szia Lisa.
- Szia!
Miközben néztem távolodó alakját rájöttem, hogy milyen előérzet szállta meg a testem.
Változás.
Nagy változás.