Szünet...

Sziasztok! :)

A címből is láthatjátok, hogy szünetet tartok a blogon... Nem kezdek el magayrázkodni, hogy miért, de sajnos nem tudom bele élni magam a történetbe... Nem törlöm a blogot, csak egy idig nem lesz fejezet.. :)

Köszönöm a megértést:

Karool

19. fejezet

Sziasztok! :)

Íme az új rész! ;) Remélem ez is tetszeni fog! :)

Puszi: Karool

•Ana szemszöge•

Épp a konyhába igyekeztem, amikor egy fájdalmas érzés kerítette hatalmába a lelkemet. Ilyet utoljára akkor éreztem, amikor Jeremy… megölt valakit.
Ne!
Egy erős mentális lökéstől úgy estem össze, mint akin átgázolt egy kamion.
Ne!
Próbáltam felállni, de egy láthatatlan kéz visszarántott. Hirtelen fuldokolni kezdtem. Kétségbeesetten kaparásztam a torkomat, bár tudtam, hogy nem tehetek ellene semmit.
- Ana! – hallottam meg a távolból Adam rémült hangját.
Próbáltam belekapaszkodni a hangjába, és úgy kiszabadulni a fojtogatás alól. Pár perc múlva sikerült is, de azonnal el is ájultam.

Mikor újra magamhoz tértem a kanapén feküdtem. Megpróbáltam felülni, de valaki visszanyomott.
- Maradj nyugton. – mondta Lisa anyja.
- Nem! – mondtam és egy határozott mozdulattal felültem, amit meg is bántam, mert abban a pillanatban szédülni kezdtem, de nem engedhettem meg magamnak azt a luxust, hogy visszafeküdjek.
- Mi történt? – kérdezte a nő kifürkészhetetlen arccal.
- Megölt valakit. – nyögtem ki.
Csak most vettem észre, hogy kapar a torkom, és rekedten beszélek.
- Ki ölt meg kit? – kérdezte Adam rémülten.
- Jeremy. – mondtam, mire még nagyobb rémület ült ki az arcára. – Azt nem tudom, hogy kit.
- És… és ezt honnan tudod? – dadogta el a kérdést.
- Megérzem, ha öl. Mikor kicsi voltam, és megölt egy madarat, fájni kezdett a fejem. Mostanra már egyre jobban kiüt a dolog. Félek, hogy ha megöl még valakit, akkor abba bele is halhatok.

•Lisa szemszöge•

Mikor kinyitottam a szemem egy ketrecben találtam magam. A ketrec nem volt nagy, de nem is volt olyan kicsi. Tudtam benne mozogni, de nem sokat.
Lassan felálltam, belekapaszkodva a rácsba, és körülnéztem. Tőlem jobbra volt még két kalitka, míg a másik felemen is ugyan ennyi. Ott volt Alex, Sophia, Olívia és Jessie.
Hol van Aeron?
- Hé! – kiabáltam, hogy ezzel is felkeltsem a többieket. – Hé!
Pár perc múlva mindenki magához tért.
- Hol van az a szemétláda? – üvöltötte Sophia. – Hé! Hol vagy te gyáva féreg? Mutasd magad!
- Fogd már be! – szóltam rá, és mivel kérdőn nézett rám, folytattam. – Pont azért csinálja, hogy kiabálj és felidegesítsd magad. Ezzel csak neki teszel jót. Úgyhogy pofa be, és inkább azon kezdj el gondolkozni, hogy hogyan jutunk ki innen.
Pár perc csend után ismét megszólalt.
- Nem tudok varázsolni. – rémült volt a hangja.
- Mi? – kérdeztem kétségbe esetten.
Mivel még nem igazán voltam hozzá szokva ahhoz, hogy boszorkány vagyok, nekem eszembe se jutott, hogy varázsoljak. Rátettem a kezem a rácsra, hogy elolvasszam, de bármennyire is próbálkoztam, nem sikerült.
- Én se! – mondtam.
- Én se! – hallottam mellőlem Lív szomorú, egyben kétségbe esett hangját.
- Felesleges próbálkoznotok. – szólalt meg a gyűlöletes hang előröl.  – Tündér-vasból van. Ellen áll minden varázslatnak, és fizikai erőnek.
Az utolsót azért tette hozzá, mert Alex megpróbálta szétfeszíteni a rácsokat.
- Ha egyszer kijutok innen Jeremy, könyörögni fogsz az életedért. – szűrtem a fogaim között.
- Hé! – kiáltott fel Sophia. – Neked lehet fenyegetőzni, nekem meg nem?
- Most már te is fenyegetőzhetsz. – adtam meg az engedélyt, amitől haragosan nézett rám.
- Akár mennyire is idegesít ez a kis liba, bírom, úgyhogy mellette állok! Tehát jobb lesz, ha elkezdesz félni Jeremy, mert ha mi innen kijutunk, akkor bajok lesznek. Nagy bajok!
- Jaj, de meg ijedtem. – tetetett félelmet Jeremy, majd felkacagott. – Ketten semmik se vagytok ellenem.
- Hárman vagyunk. – szólalt meg a szomorú szemű Lív.
Ahogy Jeremy-re nézett, könnyek kezdtek csorogni a szeméből.
- Az se érdekel, ha a társam vagy. Ki foglak nyírni! – egy pillanat alatt eltűnt a szomorúsága, és már csak a harag égett a szemeiben.
Olívia Jeremy társa? Akkor ezért volt ilyen szomorú.
- Én is mellettük állok! – mondta határozottan Alex.
- És én is! – mondta Jessie.
Ebben a pillanatban mind az öten világítani kezdtünk, és a következő pillanatban a tündér rácsok eltörtek, és mi újra szabadok lettünk. Mint kiderült a barátság, és a szerettet, le tud győzni minden akadályt, még akkor is, ha az az akadály egy nagyhatalmú tündér-vasból készült, áttörhetetlen ketrec.

18. fejezet

Sziasztok! :)

Új fejezet, új design. :3

Milyen lett? (a fejezet meg a design is)

Sorry a késésért. :)

Üdv: Karool

Még aznap este elmentünk a kunyhóhoz. Az épület – ha lehet egyáltalán annak nevezni – egy tisztás közepén állt. Olyan ingatagon állt, hogy attól féltem, hogyha valaki hozzá ér, összedől, mint egy kártyavár.  Hiányoztak az ablakai, az ajtaja tárva nyitva, a kémény, ami valaha a tetőn volt, kilyuggatta a cserepeket, és vagy a padláson van, vagy benn a házba.
- Én még mindig nem emlékszek erre. – rázta a fejét Sophia.
- Belül nem így néz ki. – mondta szomorú hangján Olívia.
- De ugye azért nem fog ránk dőlni, ha bemegyünk? – kérdezte aggodalmasan Jessie.
- Az épületet varázslat védi. Az emberek nem látják. Ha mégis van olyan ember, aki észreveszi, az nem mer hozzá közelebb menni. Mert mint ahogy te mondtad, attól tartanak, hogy összedől. – mondta Lív.
- Akkor azért nem akartad, hogy Adam is jöjjön. – mondtam, amikor megértettem azt a nagy vitát, ami akkor alakult ki, amikor Olívia kerek perec megmondta Adamnek, hogy nem jöhet.
- Is. – mondta, majd elindult a ház felé.
Egy pillanatig csak bámultam a hátát, aztán mikor Alex megérintette a karom, utána indultam. Sophia, Jessie és Aeron szó nélkül követtek minket.(Ana otthon maradt, hogy vigyázzon a többiekre.) Mikor ránéztem az utóbbira megint eszembe jutott az indulás. Adam azzal védekezett, hogy ha Aeron is jön, akkor ő is akar. Erre a démon megrázta a fejét, és kijelentette, hogy nem fog arra figyelni, hogy mikor öleti meg magát. Mert hát kitudja. Lehet, hogy itt megtaláljuk Jeremy-t.  Nem is az zavart ebben az egészben, hogy Aeron meg akarja védeni a bátyám – bár bevallom ezt se nagyon értem -, hanem ahogy ők egymásra néztek. Az olyan… bensőséges volt. Ismét beindult a kíváncsiság radarom, és Aeron felé fordultam. Megragadtam a karját, és megállítottam. Mindenki furán nézett rám, de mikor intettem, tovább mentek. Kivéve Alex-et.
- Mi volt ez az egész induláskor? – tértem rá a lényegre.
Aeron sóhajtott, mintha számított volna rá, hogy meg fogom kérdezni.
- Adam-et kérdezd. – mondta, majd tovább akart menni, de ismét megragadtam a karját.
- Pontosan mit is kéne kérdeznem Adam-től?
- Azt, amit tőlem akartál. – válaszolt, majd kirángatta a karját a kezemből és tovább ment.
- Gyere. – nyújtotta felém Alex a karját.
Megfogtam a kezét, és elindultunk a ház felé.
- Szerinted… - kezdtem, de közbe vágott.
- Adam-et kérdezd. Neki van csak joga eldönteni, hogy elmondja-e, vagy nem. Egyébként meg, ha egy kicsit gondolkozol, kitalálod, hogy mi folyik itt.
- Te tudsz valamit! – mondtam vádlón. – Neked elmondta?
- Nem, de van szemem és agyam. Össze tudom rakni a dolgokat.

Ezek után csendben maradtam, és követtem Olíviát. Mikor oda értünk az ajtóhoz, megtorpant.
- Mi az? - kérdeztem izgatottan, az arcára kiülő félelem láttán.
- Itt van. - mondta halkan Lív, mire Sophia vissza húzta az ajtóból.
A lány nem ellenkezett, csak szépen hátrébb ballagott. Mikor Sophia észrevette, hogy értetlenül nézünk rá, felvonta a szemöldökét, és úgy nézett ránk, mintha hülyék lennénk.
- Ki van itt? - kérdeztem mikor nem akarta megmondani.
- Jeremy.
Mindenki megfeszült és ellenségesen kezdte bámulni az ajtót. Alex reflex szerűen a háta mögé akart tolni, nem engedtem. Engem ugyan ne akarjon megvédeni senki! Elvégre boszorkány vagyok!
- Honnan tudod, hogy Jeremy van itt? - kérdeztem homlok ráncolva.
- Megérzi. - mondta Sophia tényszerűen.
Kérdezni akartam még valamit, de Alex a számra tette a kezét, és megrázta a fejét. Igaza volt ez most nem a kérdések ideje. Leráztam magamról a kezét, majd a z ajtóhoz léptem, félre tolva a föld boszit, aki erre mérgesen nézett rám.
- Majd máskor mond el, hogy meg akarsz ölni jó? - kérdeztem tőle, majd meg se várva a válaszát beléptem a házba.
Belülről nem úgy nézett ki, mint kívülről. Olyan érzésem volt, mintha egy időkapun mentem volna át. A ház egy egész szobából állt, ami úgy nézett ki, mintha egy középkori grófnő rendezte volna be. Tele volt minden dísszel, és a bútorok se voltak a legújabbak, de olyan állapotban voltak, mintha most készültek volna. Azonban Jeremynek semmi nyoma nem volt. Hallottam, hogy a többiek is bejönnek, majd mikor Lív is belépett az ajtó hirtelen becsukódott. Korom sötét lett, és csak annyit éreztem, hogy a levegő hirtelen megváltozik. Hideg lett és édes. Olyan volt... mint az altatógáz. Mire azonban ezeket felfogtam, elájultam. Ugyan úgy, ahogy a többiek is. Az utolsó emlékem az volt, hogy valaki felkapcsolta a villanyt, és láttam Jeremy-t, amint éppen minket néz és boldogan vigyorgott.

Sorry! :(

Sziasztok kedves olvasóim! :)

Nos az a helyzet, hogy egy ideig nem tudok új részt kirakni, ugyanis jelenleg nincs itthon internet. Lehet, hogy majd megoldom valahogy, lehet viszont, hogy nem tudom.
Állítólag az elkövetkző 15 nap (???) folyamán tudják bekötni az új, és gyorsabb netet. Ez jelentheti azt, hogy egy hétig nem leszek, vagy tovább, esetleg, már holnap bekötik...
Az egyetlen jó ebben az egészben, hogy mire oda jutunk, hogy lesz net, kész lesz előre pár fejezet.. :)

Köszönöm a figyelmet, és a megértést. :)
Karool

17. fejezet

Új rész! :)

Remélem ez is tetszeni fog. :D

Puszi: Karool

Csak néztem a szüleim hófehér arcát, és vártam, hogy mondjanak valamit, de nem tették, így hát én se szólaltam meg.
Egy ideig még ott ücsörögtünk, aztán szépen mindenki kiszállingózott a szobából, és csak én, meg Alex maradtunk.
- Szerinted a szüleim mikor fogják leszedni a fejem? - kérdeztem halkan.
- Soha. - mondta magabiztosan.
- Ezt meg honnan veszed? - ültem fel az ölében, hogy belenézhessek a szemébe.
- Belátták, hogy már nem vagy kislány, és hogy nem kell rád vigyázni. Már csak a bátyáddal kell ezt elfogadtatni.
- De honnan tudod, hogy belátták? - kérdeztem gyanakodva.
- Onnan, hogy beszéltem velük. - mondta magabiztosan.
- Hogy mi? - fakadtam ki. - Te most komolyan beszéltél a szüleimmel, az én szerelmi életemről? Nélkülem?
- Ugyan már. - húzott közelebb magához. - Először nem hitték el, de amikor megláttak velem, végre felfogták. Azért voltak olyan fehérek.
- Akkor se kellett volna beszélned velük az engedélyem, vagy a jelenlétem nélkül! - ütöttem meg gyengéden a mellkasát.
- De meg oldottam. - fogta meg a kezem, és húzott még közelebb. Bár nem hittem volna, hogy ez lehetséges.
Mikor nem szólaltam meg, felemelte a fejem, és adott egy puszit a számra. Mikor ez se hatott, adott még párat, de én akkor se szólaltam meg. Pedig olyan jól esett, hogy valaki végre foglalkozik velem. Nem úgy értem, hogy eddig elhanyagoltak, hanem hogy valaki végre azt nézi, hogy mi a jó nekem. Tudom, hogy ott a bátyám, aki mindent megtenne értem, de ő akkor se Alex. Hirtelen úgy éreztem, mintha valami helyre jött volna bennem. Megértettem és elfogadtam, hogy Alex a párom, és örültem ennek.
- Ne legyél rám mérges. - kért kiskutya szemekkel, és ennek már nem tudtam ellenállni, elmosolyodtam.
Átölelt, és a fejemet a mellkasára fektette, az állát, pedig a fejem tetejére.
- Nem szeretem, ha mérges vagy rám. - vallotta be.
- Akkor ne csinálj ilyeneket! - szóltam rá.
Pár percig csendben feküdtünk.
- Ana mesélt erről a társ-dologról. - mondtam.
Éreztem, hogy megmerevedik a karja, és hogy egy pillanatra megállt a szíve.
- És? - kérdezte egy kissé rémülten.
- Mit szólnál ahhoz, ha azt mondanám, hogy szerintem te vagy az én társam. - még a szemem is behunytam.
- Ez biztos? - kérdezte semleges hangon.
Ha most vissza utasítana, azt nem bírnám elviselni.
- Aha. - bólintottam, és vártam, hogy mit szól hozzá.
- Hogy én mit mondanék? - kérdezett vissza.
- Hát igen, tekintve, hogy rólad van szó. - már kezdtem ideges lenni, de azt jó jelnek tekintettem, hogy még nem küldött el magától.
Mikor már egy jó ideje nem mondott semmit, kibontakoztam az öleléséből, és felálltam, háttal neki.
- Figyelj. - mondtam neki, miközben a falat bámultam. - Nem muszáj örülnöd neki, meg ilyenek, de legalább mondj valamit kérlek!
Az utolsó szónál kigördült egy könnycsepp a szememből. Hallottam, hogy fel áll, és feszülten vártam, hogy most mit fog csinálni. Mikor megéreztem a kezét a derekamon, megugrottam, és hirtelen szembefordultam vele. A kezét az arcomra tette, és felemelte a fejem, hogy a szemébe nézzek. Mikor megláttam, hogy mosolyog, hatalmas kő esett le a szívemről. Letörölte a könnycseppet az ujjával.
- Szeretlek. - mondta ki azt, amit nem vártam volna tőle.
Nem tudtam megszólalni. Mikor végre sikerült kinyögnöm pár szót, azok is rekedtek voltak.
- Akkor nem baj, hogy a társam vagy?
- Persze hogy nem, drágám. - mondta meleg mosollyal az arcán. - Amint az előbb is mondtam, szeretlek. És ezen az se változtat, hogy egy életen át hozzád leszek láncolva. Sőt! Ettől csak még jobban szeretlek. Tudod, Ana már kicsi korom óta ezzel tömi a fejem. Az elején még ellenálló voltam, és amikor először megláttalak ott az ablakban, olyan érzéseket keltettél bennem, amiket ezelőtt még sohasem éreztem, és ettől megijedtem, de aztán elfogadtam.
- Akkor ezért voltál olyan ellenséges velem. - bújtam oda hozzá, ő meg készségesen átölelt.
- Igen, és nagyon-nagyon sajnálom. - adott egy puszit a fejemre, de én felemelte, és megcsókoltam.
- Én is szeretlek. - mondtam, mikor elszakadtunk egymástól.
- Ajánlom is! - mondta pajkosan. - Ugyanis még, ha nem is szeretsz, velem kell lenned életed végéig.
- Kibírom.- bújtam oda hozzá.

***

- Akkor mit csináljunk Jeremy-vel? - kérdeztem.

A konyhában ültem, Alex ölében. Ott volt még a három boszi, Aeron, és Adam. Valamint az előbb hívtam fel Jessie-t, hogy jöjjön át.

- Meg kell ölnünk. - mondta ki a száraz tényt Sophia.

- Hát igen. - mondta halkan, és bánatos hangon Olívia.

Még mindig nem tudtam kideríteni, hogy mi lehet a baja. De kiderítem, ugyanis a kíváncsiságom újra életre kelt. Azt hittem már végleg elveszítettem, de hát vissza jött. Aminek én örülök, a többiek viszont nem fognak, mert ha én valamit ki akarok deríteni, akkor azt ki is derítem, és nem tud benne meg akadályozni senki. Főleg most, hogy már van természetfeletti erőm is.

- Hol találkoztatok vele? - kérdeztem.

- Mondtam már, hogy nem tudjuk! - mondta erőszakosan Sophia. - Egyszer csak ott teremtünk, mintha megidézett volna minket.

- Én bezzeg nem tudtalak titeket megidézni. - bosszankodott Ana, de senki nem figyelt rá.

- Én tudom, hogy hol voltunk. - mondta halkan Olívia.

Mindenki felé fordult, és Sophia arcából kitudtam venni, hogy erre nem számított.

- És hol? - kérdeztem izgatottan.

- Ott, ahol születtem. - mondta halkan. - A szüleim régi fakunyhójában.

16. fejezet

 Sziasztok!

Először is Boldog Húsvétot kívánok mindenkinek! ♥

Másodszor, köszönöm a 16 feliratkozót! ☺ Sokat jelent számomra. ♥

Harmadszor, pedig egy kissé szomorú vagyok, amiért senki nem komizott. Remélem itt fogtok! ☻

Puszi: Karool

- Mégis mi a fenének kellet minket felbosszantani? - kérdezte mérgesen az egyik.
Nem tudtam eldönteni, hogy ő most akkor melyikük.
- Azért, mert nem vagytok hajlandóak válaszolni a hívásomra, Sophia! - felelte nyugodtan Ana.
- Azért nem válaszoltunk a hívásodra, mert éppen mással voltunk elfoglalva. - válaszolt a másik.
- Igazán? Akkor később igazán jelentkezhettetek volna! Vagy talán elfelejtetted ezt a képességedet Olívia?
Mind a három boszorkány mérgesen nézett egymásra, én meg legszívesebben elmenekültem volna, de tudtam, hogy még Aná-nak szüksége lesz rám.
- Tudod drágám, nehéz egy olyan üzenetre válaszolni, ami éppen arról szól, akivel éppen vagy! - felelte Sophia higgadtságot erőltetve a hangjába.
- Ti Jeremy-vel voltatok? - kiáltottam fel.
Hirtelen mindenki rám nézett, és síri csend lett. Csak a még mindig égő fa ropogását lehetett hallani.
- Te meg ki vagy? - húzta fel a szemöldökét Sophia.
Mi az, hogy nem tudja, hogy kik vagyunk? - szólalt meg hirtelen bennem Ree.
Te meg hol voltál? - kérdeztem mérgesen. - Csomó mindenről lemaradtál!
Ó, ne aggódj kis drágám, látom az emlékeidet. - nagy csend, majd egyszer csak azt hallom, hogy Ree felvisít bennem. Annyira hangos volt, hogy megfájdult tőle a fejem.
Mi van? - kérdeztem fájdalomtól könnyes szemekkel.
Na végre, hogy rávette magát, hogy megcsókoljon! Már épp itt volt az ideje! - ezt olyan boldogsággal mondta, mintha vele történt volna meg a dolog. - Na jó, ezt majd később megbeszéljük, most intézzük el azokat, akik nem ismernek fel egy ignist!
Hogy csináljam?
Neked kell tudni! Most nem fogok segíteni! Hagyatkozz az ösztöneidre!
Mikor újra a külvilágra tudtam figyelni, rájöttem, hogy mindenki engem néz, és várják a válaszomat. Lassan elmosolyodtam, majd egy laza kézlendítéssel eloltottam a fát, ami egy pillanat alatt, újra régi fényében pompázott.
- Hát nagyon sajnálom, hogy ha még ennyi eszed sincs, hogy felismerj egy ignist!
Nem vártam meg a válaszát, éreztem, hogy emelkedni kezdek a földről. Kinyújtottam a kezem, amiben hirtelen megjelent egy tűz gömb.
- Ha nem ismernéd fel, ez egy tűz gömb, földboszorkány. - mondtam mézes-mázosan, majd Sophia felé hajítottam a gömböt.
Hogy honnan tudtam, hogy ő a földboszorkány? Amikor rájött, hogy hibát követett el azzal, hogy nem ismert meg, indák törtek ki a földből, hogy megvédjék.
A tűz gömb neki csapódott egy kősziklának, ami egy pillanat alatt bújt ki a földből Sophia előtt. Mindenki mereven, és csendben várta, hogy mit fog tenni a földboszi. Mikor elült a pór, amit a tűz gömb okozott, Sophia kilépett a szikla mögül, arcán egy hatalmas, és boldog vigyorral.
- Bírlak csajszi! - kacsintott, majd a következő pillanatban a szikla, és az indák is eltűntek.
Olívia, és Ana megkönnyebbülten nevettek fel.
- Csak hogy tud! - szólalt meg Sophia, amikor már ismét a földön voltam. - Tudtam, hogy te vagy a tűzboszorkány, csak tesztelni akartam az erődet.
- Ez eléggé magyarázkodásnak hangzik, de nem akarok vitatkozni. - mondtam, mire felnevetett.
- Jobban átlátsz rajtam, mint az, aki évszázadok óta ismer. Ha így folytatod, meg kell, hogy öljelek. - kacsintott, de a hangjában lévő fenyegetést ez se tudta semmisé tenni.
Ree mélyen bennem széles mosolyra húzta a száját, így én is ezt tettem.
- Lehet próbálkozni. - válaszoltam magabiztosan.

***

Miután elmeséltünk nekik mindent Jeremy-ről, ők is elmondták, hogy mit akart tőlük. Azt, amit már az elején sejtettem. Hogy álljanak mellé.Persze hála a jó égnek, nem igazán fűlik a foguk a parancsolgató emberekhez, vagy ebben az esetben boszorkányokhoz, ezért vissza utasították a csábító ajánlatot.

Sophia-ról kiderült, hogy egy minden lében kanál liba, aki pluszba még idegesítő is. Mindig belevágott a szavunkba, amikor meséltünk neki. Szerintem nem bírja elviselni, ha nem ő van a középpontban.

Olívia-ról semmit se tudtam kideríteni, csak azt, hogy valami miatt nagyon szomorú. Ritkán beszélt, de akkor is a hangja azt jelezte, hogy valahol teljesen máshol jár. A szeme pedig olyan mélységes fájdalmat tükrözött, hogy rossz volt belenézni.

Mikor végre vissza értünk a házunkhoz, a szüleim, a bátyám, és Aeron is ott volt. Beléptünk a házba, és hirtelen mindenki elhallgatott. Csak bambán bámulták a másik két boszorkányt. Kivéve Alex, akire ez miatt nagyon büszke voltam, tekintve, hogy a két lány elég szépek voltak. Ő odajött hozzám, és szorosan magához ölelt, és nem akart elengedni. Mondjuk ezt nem is bántam, és ahogy Ree dorombolásából is hallottam, ő se.

Ana bemutatta Sophia-t, és Olívia-t a családomnak és Aeron-nak. Mikor Alex elengedett, leakartam ülni a fotelbe, de nem engedte, helyette ő ült le, engem meg belehúzott az ölébe. Kényelmesen elhelyezkedtem, és a fejem a mellkasára hajtottam, és becsuktam a szemem.

Eközben Ana elmesélte, azokat, amiket a két boszitól tudtunk meg.

- Nem igazán akarok beleszólni, de lenne egy kérésem. - szólt közbe Adam. - Mit keres a húgom Alex ölében?

Kinyitottam a szemem, és döbbenten láttam, hogy mindenki minket néz. Alex nem törődött vele, csak elkezdte simogatni a karomat, amitől jól eső borzongás száguldott végig a testemen.

- Nekem is lenne egy kérdésem. Mi közöd hozzá? - kérdeztem flegmán.

Még mindig nem tudtam neki megbocsátani Rachel miatt. Majd esetleg akkor, ha bocsánatot kér.

- Nagyon is sok! A húgom vagy, én meg a te bátyád, és az a dolgom, hogy megvédjelek! - kelt ki magából.

- Engem nem kell megvédeni Alex-től. - mondtam. - És ha annyira tudni akarod, járunk!

Alex adott egy puszit a fejem tetejére, miközben a szüleim olyan fehérek lettek, mint a fal.

15. fejezet

 Itt az új rész! :)

Remélem tetszeni fog. ;)

Lefagytam. Fogalmam sem volt arról, hogy mi történik velem. Aztán mikor eljutott az agyamig hogy Alex éppen lesmárolt, vissza csókoltam. A kezemet a hajába fúrtam és élveztem a bennem keringő jobbnál-jobb érzéseket. A hasam össze szorult, mikor a kezét a derekamra tette, és közelebb húzott magához. Amikor elváltunk, hirtelen nem tudtam, hogy hol vagyok, és miközben kapkodva vettem levegőt körülnéztem. Senki nem volt a közelben. Bizonyára Ana kiment a ház elé.
Mikor vissza néztem Alexre, a .érhetetlen boldogságot láttam meg az arcán. Úgy mosolygott, mint egy eszelős, a szeme meg úgy csillogott, mint a felhőtlen éjszakai égbolt. Én is hasonló képen éreztem magam. Boldog voltam, hogy végre ez is megtörtént.
Alex keze még mindig a derekamon volt. Most vettem észre, hogy ő a konyhapultnak támaszkodik, és pedig a két lába között álltam. Hogy hogyan jutottunk el ide, az homályos.
- Azt hiszem mennem kéne. - motyogtam zavaromban.
- És ha én nem engedlek el? - kérdezte kihívóan, miközben adott egy puszit az arcomra.
- Akkor Ana valószínűleg idegrohamot kapna. - az arcomat a mellkasára hajtottam, és hallgattam a szívverését, ami gyorsabb volt a szokásosnál.
- Megkockáztatom. - simogatta a hajam.
- Mennem kell! - mondtam, bár nem mozdultam.
- Nem. - ellenkezett, miközben még szorosabban szorított magához.
- Alex! - szóltam rá.
Pár pillanatig nem szólalt meg, majd elengedett, én meg felemeltem a fejem, és belenéztem abba a hihetetlenül zöld szemébe.
- Szia! - adtam egy puszit a szájára, majd átlépve a lábát, elindultam az ajtó felé.
Éreztem a jelenlétét, és ebből leszűrtem, hogy követett. Kinyitottam az ajtót, és kiléptem a teraszra. Ana a lépcsőn ült, és mikor meghallotta, hogy kilépünk felénk fordult.
- Na végre, hogy elszakadtatok egymástól! - próbált dühös arcot vágni, de láttam, hogy megrándult a szája széle. - Gyere!
Azzal elindult az utca felé. Alex fordultam, és adtam neki egy gyors csókot, majd Ana után futottam. Mire beértem, már a szomszédháznál járt.
- Hova rohansz ennyire?

- Az oltárhoz. - úgy válaszolt, mintha ebből nekem mindent tudnom kéne.

- Milyen oltárhoz? - értetlenkedtem.

- Ahhoz az oltárhoz, ahol még nagyon régen áldozatokat mutattak be a boszorkányoknak. Akkoriban még tiszteltek minket. - nosztalgiázott. - Nem úgy mint most! Manapság már minden a légből kapott hülyeségekkel van tele.

- Ezt most olyan 'bezzeg az én időmben' c. dolog? - kérdeztem nevetve.

Hirtelen megtorpant és felém fordult.

- Te csak ne szólj le engem. Nem én járok egy démonnal! - mondta, majd tovább ment.

Akkor én most tényleg járok Alex-el? Remélem igen.

- Miért baj, ha egy démonnal járok? - futottam utána.

- Nem baj, csak szokatlan egy boszorkánytól. - mondta már nyugodtabb hangon. - Mesélte Alex, hogy minden boszorkánynak van egy párja?

- Nem. - ráztam a fejem.

- Minden boszorkánynak van egy társa, akivel leéli az egész életét. Ha ő meghal, a társa is, ha a társa hal meg, akkor ő is. Ez így van azóta, hogy a boszorkányokat megteremtették. Szóval már rég óta, és még egyszer se volt arra példa, hogy egy boszorkánynak egy démon a párja.

- Szóval nekem Alex a párom? - kérdeztem értetlenkedve és egy kicsit megrémülve.

Úgy érzem, hogy szeretem őt, de még csak tizenkilenc éves vagyok! Honnan tudnám eldönteni, hogy mit akarok?

- Ezt neked kell tudnod. - mondta Ana sejtelmes hangom, majd szó nélkül folytatta az útját.

Én se szólaltam meg, csak a gondolataimba merülve mentem utána. Akkor ocsúdtam fel, amikor már kiértünk a városból, és az erdő szélén álltunk.

- És most? - kérdeztem kíváncsian.

- Most szükségem van a segítségedre. - mondta felém fordulva.

- Mit kell tennem?

Kinyújtotta a kezét, amiben egy másodperc alatt megjelent egy kis tőr, és egy kis fából készült tál. Megfogta a kést, és megvágta az ujját, majd a vért bele csepegtette a tálba. Felém nyújtotta a kést, én meg remegő kézzel vettem el tőle.

- Ezt biztos kell? - kérdeztem, és hallottam, hogy a hangom megremeg.

Nem válaszolt, csak mérgesen nézett rám. Oda tettem a kést az ujjamhoz, majd kicsit benyomva húzni kezdtem. Belecsöpögtettem a kiserkent véremet a tálba, és csak ezek után kezdtem el érezni a fájdalmat. Az ujjamat a számba vettem, és kíváncsian néztem Anára. Elindult az erdő felé, majd a legelső fánál megállt. Oda mentem hozzá, és láttam, hogy az összekeveredett vérünket a fára keni x-alakban. Mivel nem akartam elhányni magam, inkább nem gondoltam arra, hogy mit csinál, csak üveges tekintettel néztem a fa törzsét, ami egy pillanat alatt lángolni kezdett. Meglepetten ugrottam hátra, de mikor láttam, hogy Ana nem mozdul, vissza álltam mellé.

- Most mit csinálunk? - kérdeztem.

- Felbosszantjuk őket. - mondta Ana a hangjában nevetéssel. Mostanában elég ingadozó a hangulata. - Elpusztítunk egy fát, amiért a föld boszorkány lesz mérges, és tüzet gyújtunk, ami miatt fogy az oxigén a levegőből, és ezzel meg a levegő boszorkányt bosszantsuk fel.

- Hát ezt nem értem. - gondolkoztam hangosan. - Az emberek nap mint nap égetnek fákat! Miért épp ránk lennének mérgesek!

- Azért mert tudják, hogy mi voltunk. Ugyanis ez nem természetes tűz. Ez csak a fát pusztítja el, a környezetét nem. És mind ezt a vérünkkel hoztam létre.

- Tehát rá tetted a névjegyünket? - foglaltam össze.

Abban a pillanatban, amikor bólintott a fa két oldalán megjelent két dühös boszorkány.

Föld boszorkány

Levegő boszorkány

14. fejezet

Sziasztok! :)

Remélem tetszeni fog ez a rész is! :)

Ide is nézzetek be: www.orzok-karool.blogspot.com

Üdv.: Karool

Az elkövetkező három napban nem kelhettem ki az ágyból, csak ha a mosdóba kellett mennem. A negyedik napon végre felkelhettem, de a házból nem léphettem ki. Ezek az intézkedések jórészt anyának voltak köszönhetőek. Ana kijelentette, a harmadik nap után, hogy teljesen egészséges vagyok, de akkor véletlen eltüsszentettem magam, és anya vissza parancsolt az ágyba. Tiltakoztam ellene, de mint kiderült mindenki ellenem volt. Még Alex is. Mikor elhaladtam mellette elsuttogtam egy árulót, majd felrohantam a szobámba. Persze anya utánam kiáltott, hogy ne futkossak a lépcsőn, mert elesek, de nem foglalkoztam vele.
Amikor úgy éreztem, hogy elég volt a gondoskodásból, felöltöztem, és kimentem a hátsó kertbe. Leültem a hintára, és a szememet becsukva élveztem a meleg napsütést az arcomon.
- Neked nem kellene a házban lenned? - jött egy kissé dorgáló hang a ház irányából. Nem nyitottam ki a szemem, mert így is tudtam, hogy ki szólított meg.
- Neked nem kellene mellettem állnod? - kérdeztem vissza Alextől.
Mióta beteg voltam, nem történt köztünk semmi. Nem is nagyom beszéltünk. Ez főleg azért volt, mert anya elküldött mindenkit, aki kommunikálni akart velem.
- Én melletted állok Lisa, csak féltelek. - jött az őszinte válasz.
Éreztem, hogy a hinta megbillen, és Alex leült mellém. Kinyitottam a szemem, és felé fordítottam a fejem.
- Nem kell engem agyon félteni! - mondtam panaszos hangon. - Nem vagyok porcelán baba, ami bármelyik pillanatban eltörhet!
Egy pillanatig csak néztem, aztán mikor észre vettem, hogy nevet össze vontam a szemöldököm.
- Miért nevetsz ki?

- Nem tudom. Csak jó téged nézni. - vallotta be.

Pirulva másfelé néztem, és próbáltam valami más témát keresni. Tudtam, hogy előbb-utóbb úgyis meg kell ezt beszélnünk, de most nem volt hozzá kedvem. Vagy csak egyszerűen féltem.

- Hol vannak a többiek? - kérdeztem.

- Aeront Jessie és Adam elvitték valahova, de nem kötötték az orromra, hogy hova. A szüleid oda fent alszanak, mert végre sikerült őket rá vennem, hogy feküdjenek le. Igaz ebben Ana sokat segített. Készített nekik, egy altató italt, amitől még egy ideig aludni fognak. Ana meg elindult megkeresni a föld és a levegő boszorkányt.

- Mi? - ültem fel hirtelen, amitől a hinta hátra lendült, és Alex majdnem leesett róla. Nem kértem tőle bocsánatot, mert pipa voltam rá, amiért ezt csak most mondja.

- Elindult megkeresni a többi boszorkányt, hogy segítsenek megállítani Jeremyt. - ismételte meg nyugodt hangom.

- Ezt miért csak most mondod? - követeltem tőle a választ mérgesen.

- Mert tudtam, hogy ha előbb mondtam volna, Ana-val mentél volna.

- Miért baj az, ha vele mentem volna?

- Mert akkor itt hagysz. - vallotta be egy kissé motyogva.

A haragom egy szempillantás alatt eltűnt, helyét átvette a boldogság. Szó nélkül egy puszit nyomtam az arcára, mire ő egy csodálkozva nézett rám, de mielőtt bármit mondhatott volna, kirontott a házból Ana mérgesen. 

- Nem találom őket sehol! - panaszkodott, miközben járkálni kezdett előttünk. - Mindenhol, és mindenhogy kerestem őket, de nincsenek meg.

Egy ideig még járkált, majd mikor nem mondtunk neki semmit, felénk fordult.

- Meg zavartam valamit? - kérdezte, de a hangja már nem volt annyira mérges.

- Nem. - mondtam én.

- Igen. - mondta Alex, velem egyszerre.

- Értem. - mondta Ana elgondolkozó tekintettel, majd ejtette a témát. - Nem akartok esetleg segíteni?

- Hogy? - kérdeztük egyszerre.

- Először is ezt hagyjátok abba, mert idegesítő, másodszor, meg inkább csak te tudsz segíteni Lisa.

- Hogy? - kérdeztem újból.

- Azt még nem tudom, de ebbe a házba nem lehet gondolkodni. Itt minden a feje tetején áll! Nem tudom itt használni az erőm!

- Oké. Felmegyek és átöltözök. - adtam be a derekam, mert egyrészt kíváncsi vagyok, hogy mit talál ki, másrészt én is le akartam állítani Jeremyt.

Felrobogtam az emeletre, majd mikor átöltöztem, lementem, és Alexéket a konyhában találtam.

- Mehetünk! - mondtam lelkesen.

- Oké, de te nem jössz! - mutatott Ana Alexre.

- Miért? - kérdezett vissza megbántottan Alex.

- Mert ha ott vagy,akkor megzavarod az agyát,nekem meg épp ésszel van rá szükségem! - válaszolt Ana türelmetlenül.

- De... - kezdte volna Alex, de közbe vágtam.

- Nem lesz semmi bajom! - mondtam magabiztosan, majd oda mentem hozzá, és egy puszit nyomtam az arcára.

Épp indultam volna Ana felé, mikor Alex megragadta a kezem, vissza húzott, és megcsókolt.

13. fejezet

Sziasztok! :) 

ez a rész nem lett valami eseménydús, de remélem azért tetszeni fog. :)

kíváncsian várom a véleményeteket. :)

•Lisa•

Mikor kinyitottam a szemem, az első dolog, amit megláttam, az Alex volt. Az ágyam mellett ült a földön, a feje az éjjeliszekrényemnek volt hajtva, és békésén aludt. Először nem értettem, hogy mit keres a szobámba, de aztán minden eszembe jutott minden. Ami a legjobban felkavarta az érzéseimet, az az, amit akkor mondott, amikor elaludtam, és valamit motyogtam róla Reeről. Azt, mondta, hogy tetszek neki! A boldogságtól felültem az ágyba, de azonnal megbántam, mert minden porcikámba éles fájdalom nyilalt. Feljajdulva dőltem vissza. A panaszos hangra Alex felriadt, és álmos szemmel nézet körül. Látszott rajta, hogy először ő se értette, hogy hol van,és hogy mit csinál itt. Mikor rám nézett, összevonta a szemöldökét.
- Mi a baj? - a hangja rekedt volt az alvástól, és én ebbe a hangba bele borzongtam.
- Fáj mindenem. - panaszkodtam, miközben nem mertem megmozdulni.
- Hívok valakit. - ugrott fel.
- Ne. - nyögtem.
- Miért ne? - kérdezte értetlenül.
Azért, mert ha nem vagy velem, akkor egyedül érzem magam, és hiányzol. - akartam mondani, de inkább, csak ennyit mondtam.
- Nem akarom, hogy itt hagyj.
Oda jött hozzám, leguggolt az ágyam mellé, és megfogta az arcom.
- Figyelj rám Lisa! - nézett a szemembe mosolyogva, miközben a hüvelykujjával simogatta a bőrömet. - Nem akarlak itt hagyni, de muszáj lemennem, és elmondanom a többieknek, hogy felébredtél. Nagyon aggódott érted mindenki. Főleg én. Bár nem tudom, hogy anyukáddal tudok-e vetekedni. Mióta felhoztalak, óránként benézett.
- Azt nem hiszem. - ráztam a fejem.
- Akár hiszed, akár nem, így van.
Egy kicsit elgondolkoztam, miközben próbáltam nem arra gondolni, hogy milyen jó érzés amikor hozzám ér.
- Kérdezhetek valamit? - kérdeztem végül.
- Bármit. - mosolygott kedvesen.
- Tényleg tetszem neked? - kérdeztem egy kissé félénken, miközben éreztem, hogy elvörösödök.
- Igen. - adott egy puszit az arcomra. - Miért nem hiszel nekem?
- Ezt most nem értem. - mondtam álmodozó hangon, mert egyszerűen nem tudtam figyelmen kívül hagyni, hogy ott ahol megpuszilt, felmelegedett, és bizseregni kezdett a bőröm.
- Amikor azt mondtam, hogy bejött anyukád, akkor nem hitted el, aztán most meg azt nem hiszed el, hogy tetszel.
- Anyám soha nem foglalkozott velem, amit meg te mondtál, nem merem elhinni. - a végét már motyogtam.
- Pedig jobb, ha elhiszed. - mosolygott. - Megyek és hozok valakit.
Kiment a szobából, majd két perc múlva vissza tért az egész családommal, plusz Jessievel és Anával. Anya odajött és a kezét a fejemre raktam. Éreztem, hogy még mindig nem vagyok teljesen magam, mert amint hozzám ért, morogni kezdtem. Riadtan vissza kapta a kezét és eltávolodott az ágyamtól.
- Ez most mi volt? - kérdezte értetlenül Adam.
Mivel én nem mondtam semmit, Ana válaszolt.
- Azt hiszem, a húgod nem bírja anyádat. - úgy mondta, mintha az időjárásról mondaná el a véleményét.
Anya felzokogott, és kirohant a szobámból. Apám, aki eddig egy szót se szólt, most úgy nézett rám, mintha valami fertőző beteg lennék.
- Nagyon aggódott érted.
- Azt hiszed érdekel? - kérdeztem mérgesen. - Sose vagytok itthon, mindig dolgoztok. Kiakadtok azért, mert nem akarok ügyvéd lenni, és amikor itthon vagytok, csak veszekedtek velünk, új szabályokat hoztok, amiket úgyse tartunk be, mert nem vagytok itthon, hogy ellenőrizzetek minket! Pocsék szülők vagytok!
- Azért dolgozunk, hogy nektek jobb legyen. - érvelt apa.
- De ezzel csak még jobban elrontotok mindent! Egy gyereknek nem a pénz kell, hanem a szeretet. Ti ezeket nem biztosítottátok nekünk! Csak magatokkal törődtök, és ne merd azt mondani, hogy ez nem igaz, mert átlátok rajtad!
Mondani akart valamit, de akkor vissza jött a szobába anya, és inkább becsukta a száját.
- Igazad van! - mondta könnyes szemmel, amivel mindenkit meglepett. - Azért csináltuk ezt, mert gyáva módon megfutamodtunk. Féltünk tőled!
Most rajtam volt a sor, hogy tátogjak. Mi az, hogy a saját szüleim félnek tőlem?
Ugyan már. - mondta Ree a fejemben. - Ki ne félne egy boszorkánytól, aki bármikor bánthatja amikor csak akarja?
Örülök... várj! Nem örülök, hogy vissza tértél! Azt mondtad, hogy egy ideig kiszállsz a fejemből. - háborogtam megfeledkezve a külvilágról.
Amikor úgy mond kómában voltam, Ree megjelent előttem álmomban. Elmagyarázta, hogy mit keres a fejemben, és hogy csak addig marad, amíg szükséges, és utána elmegy, és csak akkor jön vissza, hogy ha én hívom. Mielőtt elbúcsúzott volna tőlem, elmondta, hogy egy kis ideig el kell mennie.
Végeztem. - jelentette ki örömmel.
Nem foglalkoztam vele többet, hanem vissza fordultam a családom felé, akik már türelmetlenül néztek rám.

- Na jó! - emelte fel a kezét Ana. - Most senki ne vitatkozzon! Jelenleg sokkal fontosabb Lisa egészsége, mint az, hogy ki-kit szeret. Most pedig mindenki kifelé.

Pár pillanat habozás után mindenki kiment a szobából, kivéve Alexet. Mikor Ana parancsolóan nézett rá, felemelte a kezét, és ezt mondta:

- Nem fogsz innen kiküldeni, akármennyire akarod. 

Ana szemében valami olyan fajta érzelem csillant fel, amit nem igazán értettem. Pár pillanatig farkas szemet néztek, majd Ana felém fordult beletörődő arckifejezéssel. A következő percekben kérdéseket tett fel, és megvizsgált. Mikor végzett, szó nélkül kiment a szobából, majd két perc múlva vissza tért, egy pohárral, amiből gőzölgő füst szállt ki, és valami borzalmas illata volt. A kezembe nyomta, és arra utasított, hogy igyam meg. Gyanakvóan néztem a zöldes-barnás trutyira, majd egy hajtásra megittam. Az íze nem volt olyan borzalmas, mint az illata.

- Most pedig kell pár nap pihenő, és jobban leszel. - jelentette ki boldog arckifejezéssel, majd megragadta Alex karját, és kirángatta a szobából. - Ha azt akarod, hogy meggyógyuljon, hagyod aludni.

Amint becsukódott mögöttük az ajtó, éreztem, hogy a szemem lassan lecsukódik, én pedig mély álomba merülök.

12. fejezet

Bocs a késésért! ;)

•Alex•

Lisáék házáig az út majd két órás volt. Ez alatt az idő alatt el kellett mesélnünk Jessienek mindent, ami történt és megtudtam ki az idegen. Aeron ellenszenvesnek tűnt. Nem csak azért, mert az elején segített Jeremynek, azért is, mert nem tetszik a viselkedése és a stílusa. Olyan nyugodtan ül ott elől, mintha mögötte nem feküdne egy jéghideg lány, aki majdnem belehalt abba, hogy megmentette az életét. Ugyanis én és Ana nem haltunk volna bele Jeremy támadásába, mert a mi elemünk a víz, meg a jég, és ezzel nem lehet elpusztítani minket. Csak egy ideig harc képtelenek lennénk. Viszont Aeron egy másodperc alatt meghalt volna, mivel az ő eleme a tűz. Alapjába véve a tűz erősebb mint a víz, de a srác csak egy démon, aki egy víz boszorkánnyal szemben semmit nem ér. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy minket nem mentett meg Lisa. Hiszen ha nem ugrik elénk, Jeremy valószínűleg elrabolt volna minket, addig, amíg tehetetlenek vagyunk.
Lenéztem az ölemben egyenletesen szuszogó Lisára, akinek már melegebb a bőre, mint amilyen előtte volt, de még mindig nem ez volt a normális testhőmérséklete. Elgondolkoztam azon, vajon mit szólna ahhoz, ha kiderülne, hogy én vagyok a társa. Minden boszorkány az élete során talál egy olyan démont, embert vagy épp boszit, akibe beleszeret, és leéli vele az életét. Lisa számára én vagyok ez a társ. Legalábbis Ana szerint. Régebben nem akartam elhinni, hogy az ilyesmi létezik, ezért foggal-körömmel küzdöttem ellene, de amikor megláttam Lisát, tudtam, hogy igaza van. Remélem, hogy ez nem csak egy ilyen múló kötelék, mert ha választanom kéne , hogy ki mellett éljem le hosszú életem hátra lévő részét, akkor az Lisa lenne.
Mikor végre megérkeztünk, és kivettem a kocsiból Lisát, kinyílt a ház ajtaja és kirontott rajta egy zilált hajú, aggódó szemű nő, aki feltehetőleg Mrs Skyer volt. Annyira hasonlított a lányára, hogy bármikor felismertem volna, ha találkozok vele.
- Lisa! - kiáltotta rémülten.
Az anyja hangjára Lisa megmozdult kinyitotta a szemét, mikor meglátta az arcomat, elmosolyodott. Ettől a mosolytól úgy éreztem magam, mintha én lennék a legcsodálatosabb férfi a világon.
- Szia. - mondtam halkan, és vissza mosolyogtam rá.
- Lisa! - ért oda hozzánk az anyja.
Lisa feléje fordította a szemét, majd vissza rám.
- Tegyél le! - kért.
Nagy nehezen leraktam. Attól féltem, hogy itt fog hagyni, de helyette nekem támaszkodott, és úgy nézett az anyjára. Reméltem, hogy nem csak azért dől nekem, mert alig bír megállni a lábán, bár valószínűleg ez is közre játszott. Át karoltam a derekát, és figyelmesen vártam, hogy mi lesz ebből.
- Lisa! - akarta átölelni Mrs Skyer a lányát, de ő vissza tolta a kezét, mire a nő egy kissé csalódottan nézett rá. - Hogy vagy?
- Szerinted? - kérdezett vissza ellenségesen Lisa. - Csak Alexnek köszönhetem, hogy nem esek most is össze, és hogy az erőt honnan veszem ahhoz, hogy veled beszéljek, az nem tudom. Szóval, nem! Nem vagyok jól!
Mrs Skyer csak tátogott mint egy hal, és értetlenkedve nézett a lányára.
- Vigyél be légyszí! - fordult Lisa felém.
Szó nélkül felkaptam és elindultam az ház felé, mikor beléptem, Adam elállta az utat.
- Mi van vele? - kérdezte tőlem.
- Semmi. - próbáltam kikerülni, de elém állt. -  Állj arrébb!
- Mi van a húgommal? - követelte a választ.
- Semmi közöd hozzá, drága bátyám. Te tudtad, hogy mi vagyok, mégse mondtad el. Ezt sose fogom neked megbocsátani! - mondta Lisa.
Adam olyan arcot vágott, mint az előbb az anyja, de nem mozdult az útból. Kikerültem, majd felmentem az emeletre. Miután Lisa elmondta melyik a szobája, befektettem az ágyba, és jó melegen betakartam.
- Ne menj el! - kérte halkan, amikor az ajtó felé indultam.
- Nem megyek én sehova. - nyugtattam meg. - Csak beakarom csukni.
Miután megtettem, leültem az ágya mellé, és belenéztem abba hihetetlenül barna szemébe. Nem tehettem róla, de a látványtól elmosolyodtam.
- Nem lesz semmi bajod. - győzködtem magam is.
- Tudom. - pislogott nagyokat, amitől egy kisgyerekre hasonlított. - Ree mondta.
- Ki az a Ree? - kérdeztem csodálkozva.
- Egy lélek boszorkány. Találkoztam vele, és elmondott pár dolgot. Nagyon szép. Biztos tetszene neked. - az utolsó mondatot olyan féltékenységgel a hangjában mondta, amitől megdobbant a szívem.
- Nem hiszem. - mosolyogtam. - Nekem más tetszik.
- Ki? - nyílt nagyra a szeme.
Egy kicsit gondolkoztam rajta, hogy elmondjam-e neki, végül úgy döntöttem, hogy igen.
- Te.  - simogattam meg az arcát, amin egy pillanat alatt boldog mosoly jelent meg.
- Akkor jó. - suttogta, miközben lecsukta a szemét. - Akkor jó.
A légzése egyenletessé vállt, és elaludt.

11. fejezet

Új rész! ☺
 Jó olvasást! ;) ♥

Ana és Jeremy egymással szembe lebegtek a levegőben. Körülöttük több ezernyi, kisebb-nagyobb víz gömbök keringtek. Amikor beléptünk, Jeremy éppen csapást mért Ana-ra, de ő ezt könnyen kikerülte, majd vissza támadott, de az ő kísérlete is kudarcba fulladt. Még egy ideig próbáltak harcolni egymással, kevés eredménnyel.
- Ez meg mi? - kérdeztem értetlenül.
- Egyikük se tud győzni, mert kiegyenlítik egymás erejét. - válaszolt Alex, a hangjában aggodalommal.
- Akkor mi értelme van harcolni, ha semelyikük se győzhet? - értetlenkedtem.
- Ana csak felakarta tartani Jeremy-t, hogy megtaláljalak. - magyarázta.
Mikor már jó ideje néztük a víz boszorkányokat, Ree megszólalt bennem.
Nem akarsz valamit tenni?
Mit tehetnék? - kérdeztem vissza. - Nincs erőm, mert Ana elvette!
Ugye te most viccelsz? - kérdezte szörnyülködve. - Én vagyok az erőd drágám! Amikor Aeron elmesélt pár dolgot, akkor végre az egész lelkedben hinni kezdtél abban, ami vagy, és ez engem is felszabadított, úgyhogy, gyerünk szívem! Rúgjunk szét egy víz boszi popót. - kacagott jókedvűen.
De hogy csináljam? - kérdeztem egy kissé megijedve.
Egyenlőre hagyd csak rám a dolgot. Majd később megtanítom használni az erődet. - mondta türelmetlenül.
Szó nélkül, elhatározással a szívemben indultam el a harcolók felé. Alex megpróbálta elkapni a kezem, de amikor hozzám ért, vissza kapta a kezét, és feljajdult.
Te most komolyan megégetted? - méltatlankodtam.
Ö... bocsi? - kért ügyetlenül bocsánatot Ree. - Többet nem fogom bántani, de meg kell tanulnia, hogy ha akcióba lendülünk, akkor nem állhat az utunkba.
Úgy mozogtam, mintha nem is én irányítanám a testem. Az egyik pillanatban még futottam a párbajozók felé, míg a másikban, már közöttük lebegtem a levegőben, egy tűzgömbben, ami megvédte a testem a támadásaiktól. Ana azonnal abba hagyta a támadást,a amint meglátta, hogy ott vagyok, de Jeremy még csak meg se rendült, csak folyamatosan küldte rám a vízből készült jég szilánkokat, azok azonban, amint a tűzgömböm közelébe kerültek, elpárologtak.
- Hagyd békén a barátaimat! - kiabáltam.
- Ja, persze, hogy utána meg megöljetek? - kérdezte ő is kiabálva, miközben sorozatosan küldte a jég szilánkokat.
- Igen. - mondtam határozottan.
Ettől meglepődött, és abba hagyta a támadást. Hitetlenkedve nézett rám. Mintha csak most jött volna rá, hogy mit tervezünk vele.
- Azt hiszed, hogy életben fogunk hagyni? - kérdeztem szemöldök felhúzva. - Azok után, hogy elraboltál, és hogy Ana megfélemlítésben nőtt fel melletted? Normális vagy? Gonosz vagy, és a gonoszokat ki kell irtani a világból. Ez a feladata egy boszorkánynak! Nem pedig az, hogy ártatlan lányokat raboljon el, és azon tőrje azt az ostoba fejét, hogy hogyan lehetne ő a világ ura! Elárulok egy titkot Jeremy! Amíg én élek, addig te nem fogsz uralkodni! Addig nem nyugszok, amíg meg nem öllek!
A következő pillanatban egy hatalmas jéggömb csapódott az enyémbe. Elvesztettem az egyensúlyom, és éreztem, hogy zuhanok. Mikor egy nagy puffanással földet értem egy percig nem tudtam megmozdulni a fájdalomtól. Mikor végre sikerült kinyitottam a szemem, és felülnöm, láttam, hogy milliónyi apró jégdarabka esik a földre.

Olyan volt, mintha havazna. Felálltam és a szememmel megkerestem Jeremyt. Ugyanott volt, mint a támadás előtt, és gonosz tekintetével egy tőlem távoli pontra összpontosított. Mikor kitisztult a levegő, láttam, hogy Alexékat nézi, akik csak most tápászkodtak fel. Olyan érzésem támadt, mintha Őket akarná megtámadni, de ahogy kinéznek, nem igazán tudnának védekezni.
Hirtelen elvesztettem az irányítást a testem a felett. Éreztem, hogy futok, de hogy hova és miért,azt nem tudom, mert nem láttam semmit. Mikor már kezdtem pánikba esni, Ree megszólalt: 
Semmi baj! Nyugi!
Ezektől a szavaktól, furcsa mód megnyugodtam. A következő pillanatban éreztem, hogy valami hideg csapódik a testemnek, én pedig összeesek. Hallottam, hogy valaki a nevem kiabálja, de nem bírtam megmozdulni, és elájultam.

•Alex•

Láttam, hogy Lisa elénk veti magát, és felfogja a jégnyalábot, amit Jeremy lőtt ki ránk.
Összeesett, és nem akart megmozdulni, mikor szólongattam. Oda kúsztam hozzá, és átöleltem. Jéghideg volt, de még élt. Körülnéztem, hogy megkeressem Jeremyt, de nem találtam sehol. Biztos elfutott a gyáva. Ekkor vettem észre, hogy Ana és az idegen engem néznek. Nem érdekelt, hogy mit akarnak mondani, nem érdekelt semmi. Csak egy valamit akartam. Visszakapni Lisát.
- Mi a baja? - kérdeztem Anától.
- Nem tudom. - jött oda hozzám, és érintette meg Lisát.
Majdnem rámordultam, hogy ne érjen hozzám, de még időben meggyőztem a védelmező ösztönömet, hogy ő nem akar neki rosszat.
- Nagyon hideg. - állapította meg, azt, amit már én is tudtam. - Vigyük valami meleg helyre.
Szó nélkül felnyaláboltam, és elindultam a rommá vált ajtó felé. Mikor kiléptem vele, örömmel vettem észre, hogy melegen süt a nap. Még jó, hogy nyár van! Körbenéztem, és megláttam, ahogy egy szürke autó kanyarodik fel a kocsifelhajtóra. Mikor megállt, kiszállt belőle az ijedt arcú Jessie. Míg mi teleportáltunk, addig ő kocsival jött ide, Anáék gyerekkori házához. A szőkeség aggódva futott oda hozzám, és Lisához.
- Mi baja? - kérdezte rémülten.
- Vigyázz! - mordultam rá, és beraktam hátra a kocsiba, beindítottam a motort, és bekapcsoltam a légkondit.
Beültem mellé, és magamhoz öleltem. Miközben a haját simogattam, úgy éreztem, mintha közelebb bújna hozzám. Ez örömmel töltött el, mert úgy gondoltam, hogy ez jó jel.
Pár pillanattal később beültek a többiek is. Ana mellém, Jessie a kormányhoz, az idegen meg Jessie mellé. Majdnem megkérdeztem, hogy ő miért jön velünk, de inkább vissza fogtam magam, mert úgy éreztem, hogy most Lisa sokkal fontosabb!

10. fejezet

Sziasztok :)

Itt a kövi rész! ;)

Jó olvasást!

Üdv: Karool

Aeron úgy nézett rám, mint aki megörült, én meg csak vigyorogtam.
- Megörültél? - hitetlenkedett. - Jeremy a legerősebb boszorkány a világon.
 Ettől a kijelentéstől a bennem lévő boszi  felhördült, és rá akart támadni a fiúra. Majd nem én is megtettem, de még időben vissza fogtam magam.
Nyugi! - mondtam a boszimnak. - Szükségünk van rá! 

Ettől a kijelentéstől nagy nehezen lehiggadt, én pedig metsző pillantást vetettem Aeronra. Látszott a fiún, hogy tudja mi zajlott le bennem.
- Hogy juthatok ki? - kérdeztem fogcsikorgatva.
- Sehogy. - mondta. - Ha kilehetne, már rég nem itt lennék.
Dühömbe, (vagy a boszim dühében?) megragadtam a pólója nyakát, felállítottam, majd teljes erőből a falhoz vágtam. Úgy esett a földre, mint egy szerencsétlen föld kupac.
Ez én voltam? - döbbentem meg magamban, de nem mutattam ki.
Oda mentem Aeronhoz, és felemeltem a pólójánál fogva.
- Hogyan juthatok ki innen? - kérdeztem erőteljesebben.
- Nem tudsz innen kijutni. - nevetett keserűen. - Varázslat ül a házon, ezért Jeremy tud minden ki, illetve behatolási kísérletről.
Belenéztem a szemébe és láttam benne, hogy igazat mond. Látszott az arcán a kétségbe esés, és a félelem.
Mentsük meg. - kérlelt boszim.
Mentsük meg? Az előbb még megakartad ölni. - hitetlenkedtem.
Látom benne a lelkem egy részét és meg meg akarom védeni. Nem te mondtad, hogy szükségünk van rá? - kérdezte.
Meg lepődtem a bő és kimerítő válaszán. Legfőképp azon, hogy magammal beszélgetek.
Nem magaddal beszélgetsz drágám, hanem velem. Amúgy Ree vagyok. - mutatkozott be.
- Az előző ignisszel is beszélgetett a boszorkánya? - kérdeztem Aerontól.
- Ree? - kérdezte hitetlenkedve.
Már épp kérdezni akartam valamit, amikor kivágódott az ajtó, és berontott rajta...
- Alex?
Úgy nézett ki, mintha egy vizes hurikánból jött volna ki. Vagy mint egy vízpermet alól. A haja össze-vissza állt, az arcán aggódás, a szemében félelem ült. És ahogy rám nézett...
Nyami. - dorombolt Ree.
Alex Aeronra nézett ellenségesen, majd a kezemre, ami még mindig a fiú pólóját markolta. Gyorsan elengedtem, és oda léptem Alexhez.
Öleld meg légyszí... - könyörgött Ree.
- Nem! - mondtam ki azelőtt hangosan, mielőtt még megállíthattam volna magam.
- Mi nem? - kérdezte értetlenkedve Alex.
- Semmi. - ráztam a fejem. - Te mit keresel itt?
- Jöttem megmenteni. - mosolygott halványan, majd elborult a tekintete és Aeronra nézett. - Te mit csináltál?
- Próbáltam kiszedni belőle hogy hogyan lehet kijutni. Plusz, megtudtam pár dolgot a démonokról.
- Azt is elmondtad neki? - kérdezte Alex kissé megijedve Aerontól.
A srácnak kellet egy kis idő mire leesett, hogy mit akar tőle.
- Nem. - rázta a fejét.
Már megint nem értek semmit! Amikor Alex felbukkan, akkor általában nem értek semmit. De miért?
Ez van drágám. - mondta kárörvendően Ree.
Fogd be! - masszíroztam a homlokomat.
- Mi van már megint? Mi az amit nem mondtál el? - léptem fenyegetően Aeron felé.
Alex megfogta a kezem, majd magához rántott úgy hogy az arcom a mellkasának csapódott. Először ellenkezni akartam, de mikor megcsapta az orromat az illata, önkéntelenül hozzá bújtam. Mikor átöleltem meglepődött, de hamar viszonozta az ölelést. Az arcát a hajamba fúrta. Ettől csodálatos módon lehiggadtam.
- Jól vagy? - kérdezte halkan.
- Nem! - csattantam fel. - Elraboltak, elájultam, majdnem megfulladtam. Szerinted jól vagyok?
- Bocs. - motyogta.
- Most miért kérsz bocsánatot? - értetlenkedtem.
- Mert mindig mindent elrontok. Ha nem költözöm melléd, nem ismersz meg, ha nem ismersz meg, nem tudod meg, hogy mi vagy, és ha nem tudod meg, hogy mi vagy, akkor Jeremy nem rabolt volna el, és nem bántott volna.
Kibontakoztam az öleléséből és mélyen a szemébe néztem.
- Ezzel azt akarod mondani, hogy bánod, hogy megismertél? - kérdeztem mérgesen.
- Nem, nem nem! - tiltakozott azonnal. - Azt sose fogom megbánni.
Miközben próbáltam nem elolvadni, Ree újra megszólalt.
Tartsuk meg! Olyan aranyos!
Azt hiszed hülye vagyok? Persze, hogy megtartjuk! Azt hiszem kemény három nap alatt szerelmes lettem! - mosolyogtam.
- Miért mosolyogsz? - kérdezte Alex.
- Csak örülök, hogy itt vagy. - mondtam el a féligazságot, hiszen örülök neki, de nem ezért mosolyogtam.
- Alex! Kéne egy kis segítség! - hallottam Ana hangját.
Az említett az ajtó felé nézett, majd vissza rám. Nyújtotta a kezét, én meg elfogadtam, és húzni kezdett az ajtó felé. Mielőtt kiléptünk volna az ajtón, vissza fordultam Aeron felé.
- Ha ki akarsz jönni innen, akkor gyere.
  Nagy nehezen feltápászkodott és utánunk jött. Még hallottam, hogy valami olyasmit motyog, hogy "Hogyan menjek, mikor eltörted három bordám?".
Eltörtem a bordáit? Szegény. Remélem a démonok gyorsan gyógyulnak.
Igen, nyugi. - mondta Ree.
Ez meg nyugtatott, és így már bűntudat nélkül futottam Alex után, Ana felé. Amikor beértünk egy aula szerűségbe, hihetetlen látvány tárult a szemünk elé.

9. fejezet

Sziasztok! ☺ Bocs a késésért, de elszállt az iklet, de vissza is tért! ;)
Újra itt vagyok, és ezúttal azt tervezem, hogy maradok is! :D Ha tetszett, vagy ha nem, akkor is mondjátok el a véleményeteket, mert kíváncsi vagyok! ☻
Kukkantsatok be ide is:
www.veresjatekok-karool.blogspot.com
Puszi: Karool

 
•Lisa•

Az élet szívás. - ez volt az első gondolat, ami megfogalmazódott bennem, amikor felébredtem. Miért pont velem történnek ilyenek? Miért engem rabolnak el? Miért én lettem boszorkány? Miért nem más?

Kinyitottam a szemem, és nem láttam semmit. Korom sötét volt. Lassan felültem, de nem mertem felállni.
- Hahó. - mondtam halkan.
Pár pillanatig várakoztam, de nem jött válasz. Ekkor lassan felálltam, és tapogatózni kezdtem. Megtaláltam a falat, ami nedves volt. Pincében vagyok?
Megkerestem a villanykapcsolót, és felkapcsoltam. Pislogni kezdtem, mert a hirtelen világosságban nem láttam semmit. Mikor újra kitisztult a látásom, láttam, hogy tényleg egy pincében vagyok. Egy ágy és egy szék voltak az egyetlen berendezési tárgyak a szobában. Mikor megláttam az ajtót, odamentem és próbáltam kinyitni, de nem engedelmesedett. Pár percig még próbálkoztam, aztán inkább leültem az ágyra.
Éreztem, hogy hideg van, de nem fáztam. Valami belülről fűtött. Nem tudom, hogy meddig ültem ott az ágyon, amikor kinyílt az ajtó, és bejött rajta egy húszas éveit taposó fiú. Tálca volt a kezében, amin meg étel volt. Olyan érzésem volt, hogy ő nem igazán ember.
- Á.. látom felébredtél. - mosolygott rám kedvesen. Túl kedvesen!
- Te ki vagy? - kérdeztem, miközben reménykedtem benne, hogy a hangom nem tükrözi a félelmemet.
- Nem kell tőlem félned.
- Nem félek! - hazudtam határozottan.
A fiú a kezemre nézett, és össze ráncolta a homlokát. Én is lenéztem, és láttam, hogy ugyanolyan tűz veszi körül, mint amitől Jeremy megijedt. Aha... szóval, ha félek, akkor elő jön az erőm.
- Ki vagy te? - kérdeztem megint.
- Aeron.
- Hány éves vagy?
- 23.
- Hány éves vagy? - kérdeztem újra erőteljesebben.
- 223.
- Démon vagy?
- Igen.
- Miért válaszolsz minden kérdésemre? - kérdeztem zavartan.
- Nem tudom. - ráncolta össze a szemöldökét. Úgy nézett, mintha most jött volna rá, hogy mit csinált.
Én se értettem semmit, bár mondjuk, én mostanában soha nem értek semmit.
Szó nélkül lerakta a tálcát, majd elindult ki a szobából, de mielőtt kinyitotta volna az ajtót, még vissza fordult.
- Szükséged van valamire?
Egy kicsit gondolkoztam, hogy mit is kérjek tőle, aztán eszembe jutott, hogy eddig minden "parancsomat" teljesítette. Ezt fel tudnám használni, és pluszba megtudnék több erről a számomra új világról.
- Ülj le. - álltam fel, és néztem határozottan a szemébe.
Engedelmeskedett, majd mikor rájött, hogy mit csinált, fel akart állni.
- Addig úgy maradsz, amíg nem szólok, hogy felállhatsz! - szóltam rá.
Megy nekem ez a parancsolgatás.
- Kérlek, ne csináld ezt velem. - kérlelt boci szemekkel.
- Nem hatsz meg. - válaszoltam keményen. - Tudni akarok pár dolgot, és te lefogod nekem mondani. Első kérdésem az, hogy mik azok a boszorkányok, hogy jönnek létre, mi a feladatuk, egyszóval mindent tudni akarok róluk! Vagyis rólunk.
- Négy fajta boszorkány létezik. - válaszolt szünet nélkül. - Tűz, víz, föld és levegő. Egyszerre nem élhet a Földön több egynél. Kivéve ha ikertestvérek. A következő boszorkány mindig akkor születik, amikor az első meg hal. A feladatuk a bolygó életben tartása, és az emberek megvédése. Akár saját maguktól, akár másoktól.
A mondókája elején, még látszott rajta, hogy küzdött az akaratom ellen, de a vége felé, már feladta a küzdelmet, és gördülékenyen mondta tovább a mondandóját.
- Démonok!
- Őket a boszorkányok hozzák létre. - válaszolta engedelmesen. - Úgy hozzák őket létre, hogy megmentenek olyan csecsemőket, akik az élet és a halál felett lebegnek. Magukból egy kis lélekdarabot ültetnek a csecsemő lelkébe. A lélek darab megmenti a csecsemőt a haláltól, viszont még nem változik démonná. Démon akkor lesz, ha meghal. Vannak olyan boszorkányok, akik azonnal megölik a csecsemőt, és a temetés után elrabolják, és vannak olyanok, akik csak akkor, ha az már felnőtt. Egy démon átlag húsz évig öregszik, és utána megáll az öregedésbe, és élete végéig úgy néz ki, mint egy húsz éves. Ha nem ölik meg őket, mielőtt elérik a húsz éves kort, tovább élnek, megöregednek, és meghalnak. Ne ítéld el őket! - tette hozzá, amikor meglátta arcomon a megbotránkozást. - Te szeretnél úgy élni, hogy életed végéig egyedül vagy? Senki sem szeret egyedül lenni.
- Téged milyen boszorkány változtatott át? - kérdeztem, mikor az agyam elkezdte feldolgozni a sok információt.
- Az előző ignis, azaz tűz boszorkány. Bizonyára ezért is érzem azt, hogy engedelmeskednem kell neked. A boszorkányok a lelkükkel együtt az erejükből is adnak egy darabot. Ezzel azt érik el, hogy a démonok sose fordulnak ellenük, és hogy minden parancsukat teljesítik.
Mikor felfogtam mondandója értelmét hatalmas vigyor terült szét arcomon, Aeron meg félve nézett rám.
- Ismerem ezt a vigyort, és sose jó. - mondta szint nyüszítve. - Mit tervezel?
- Segítesz nekem megszökni. - úgy mondtam, mintha már tudni kellet volna a választ.
A lelkemben felébredt valami, amit bizonyára a sok új és ismerős információ keltet fel. Ez a valami hatalmas erőt adott nekem. Éreztem, hogy az erő úgy száguld végig az ereimen mint a tűz. Mikor az az új valami rájött, hogy be vagyunk zárva, tombolni kezdett. Úgy tépte, szaggatta a belsőmet, mintha nyúznának. Azonban ez furcsa mód nem fájt, sőt! Nagyon jó érzés volt.
A boszorkányom felébredt, és kiakar törni. Úgy ahogyan én is!

8. fejezet

Sziasztok! ☺

Itt a kövi fejezet :) remélem tetszeni fog. :)

Ha szeretnél, csatlakozz a fb csoportomhoz, hogy minél hamarabb megtudd, ha van új rész. :)

Ehhez nem kell mást tenned, mint rámenni az oldalak között lévő Facebook csoportom c. oldalra, és azonnal kiadja. ☺ mindenkit szeretettel várok. :)

Üdv.:Karool

•Lisa•

Hasogató fejfájásra ébredtem. Nem bírtam kinyitni a szemem a fájdalomtól. Mi van velem? Hol vagyok? Úgy éreztem, hogy minden végtagom százszor olyan nehéz, mint amilyen eddig volt. Hiába törtem a fejem nem jutott eszembe, hogy mi történt velem. Arra emlékszek, hogy Adam elment Rachel-lel. Aztán... aztán elkezdődtek a furcsaságok. Hirtelen eszembe jutott Jessie, Anna és... Alex és Jeremy. Elrabolt! Jeremy elrabolt!
Olyan gyorsan nyitottam ki a szemem és ültem fel, hogy szédülni kezdtem és majdnem elhánytam magam, ezért inkább gyorsan vissza feküdtem. Hidegem kezemet, a meleg homlokomra tettem, és próbáltam lassan lélegezni. Mikor már jobban éreztem magam, lassan kinyitottam a szemem és lassan felültem. Mikor kitisztult a fejem kíváncsian néztem körbe, és eltátottam a szám a csodálkozástól.
Az ember azt gondolná, hogyha egyszer már elrabolták, akkor egy koszos, dohos és sötét pincében találja magát, miután magához tért, de úgy látszik nálam ez nem működik. Egy világos rózsaszín falú szobában voltam. A szobába minden bútor, függöny vagy szőnyeg fehér, vagy rózsaszín volt. Pont úgy nézett ki minden, mint azokban a hercegnős gyerekmesékben. Mikor kicsi voltam, mindig is ilyen szobát akartam, de most csak undorodok ettől az egésztől.
- Látom végre felébredtél. - szólalt meg a falból Jeremy nyájas hangja.
- Engedj ki innen! - követeltem, miközben meg kerestem a hangszórót. Egyet találtam egy kép felett.
- Nem foglak. Szükségem van rád.
Megragadtam egy lámpát és oda húztam egy széket a kép alá.
- Miért van rám szükséged?

Felálltam a székre és teljes erővel neki ütöttem a lámpa talpát a hangszórónak.
- Ezzel nem mész semmire. - nevetett Jeremy.
Nem törődtem vele, mert eszembe jutott, amit Alex mondott. " Semmit ne higgy el neki, bármit mond. Soha. " Így hát nem törődve a nevetéssel még szét vertem három hangszórót, mire csend lett.
- Nem megyek semmire? Tényleg? - néztem fel a plafonra, miközben elégedett voltam magammal.
- Nem. - hallottam meg a hangját a hátam mögül.
Olyan gyorsan fordultam meg, hogy kiesett a lámpa a kezemből, és a padlóra érve darabokra tört.
- Engedj el! - követeltem megint.
Furcsa mód nem volt bennem félelem érzet, és fejem se fájt már. Teljesen egészségesnek éreztem magam.
- Nem foglak elengedni szépségem. Túl régóta várok már rád.
Szépségem!? Miért hívott szépségemnek?
- Mit akarsz tőlem? - kezdtem megijedni. - És nem vagyok a szépséged.
- Nagyon egyszerű az egész. Téged akarlak! - mondta, miközben fel-le járt a szeme a testemen.
- Mmiért? - dadogtam.
- Mert akarlak, és én mindig megszerzem azt, amit akarok. - mosolyodott el gonoszan.
- Hát engem nem fogsz! - húztam ki magam.
- Majd meglátjuk.
Elindult felém, én meg hátrálni kezdtem. Amikor nekiütköztem a falnak, rémülten próbáltam kiutat találni, de nem találtam. Mikor már annyira közel volt hozzám, hogy majdnem össze ért az orrunk, nem bírtam tovább, és megpróbáltam.eltaszítani magamtól. Nem sikerült. A kezem a mellkasán volt, de nem törődött vele. Ekkor lettem ideges. Engem senki nem zárhat be! Éreztem, hogy a kezem felmelegszik. Jeremy hitetlenkedve nézett le a mellkasára, majd egy pillanat múlva elhátrált.
- Megégettél. - mondta mérges hangon.
Már majdnem bocsánatot kértem, amikor rájöttem, hogy miért is csináltam ezt az egészet. Lenéztem a kezemre, és láttam, hogy piros láng nyelvek nyaldossák az ujjaimat. Először megijedtem, de aztán rájöttem, hogy ez nekem egyáltalán nem fáj. Sőt! Egész kellemes érzés volt. Elkezdtem mozgatni az ujjaimat, és láttam, hogy a tűz velem együtt mozog. Ekkor határoztam el magam. Elindultam Jeremy felé, aki kétségbe esetten hátrálni kezdett. Először nem értettem miért, aztán eszembe jutott, hogy Alex azt mondta, hogy egy ignis erősebb, mint egy víz boszorkány. Erősebb vagyok mint ő! Erősebb vagyok! Ettől a gondolattól, nagyobbra nőttek a láng nyelvek, és egy tűz gömb keletkezett a kezembe. Gondolkodás nélkül Jeremy felé hajítottam, de sajnos kitért előle. Addig hajigáltam a gömböket, amíg meg nem éreztem egy szúrást a nyakamon. Hirtelen minden elsötétült.

•Alex•

- Na megtaláltad? - kérdeztem már vagy huszadszor.
- Ha nem higgadsz le, felpofozlak! - kiabálta idegesen Jessie.
- Gyerekek! Nyugalom! - mondta nyugodt hangon Anna.
- Nem nyugszok meg, amíg meg nem találjuk. - mondtam mérgesen, majd levágódtam egy babzsák fotelbe.
Jessie-ék házába voltunk, már vagy egy órája, de még mindig nem tudtunk semmi Lisáról. Épp akkor rontott be egy kisgyerek a szobába, amikor újra járkálni kezdtem.
- James, menj innen ki! - szólt rá Jessie.
- Mit csináltok? - kérdezte kíváncsian, miközben azt a gépet nézte, mielőtt a nővére ült.
- Semmit! - takarta el a monitort Jessie. - Menj ki!
James nem hallgatott rá, hanem még közelebb ment a számítógéphez.
- Rosszul csinálod. - közölte, majd meg fordult, hogy kimenjen, de elkaptam, és magam felé fordítottam.
- Mit csinál rosszul?
- Így soha nem fogjátok megtalálni Lisát. - mondta vigyorogva.
- Honnan tudod, hogy őt keressük? - kérdeztem. - Várj! Nem érdekel, hogy honnan tudod! Csak mond el, hogy mit csinál a nővéred rosszul!?
- Te démon vagy? - pislogott nagyokat.
- Honnan tudsz, te a démonokról? - kérdeztem, de már Jessiehez fordultam, várva a magyarázatot.
- Ő egy Tudó. - úgy mondta, mintha ezzel mindent megmagyarázott volna.
- Az mi? - kérdeztem.
- Az őrző egyik alfajtája. Nagyon ritka képesség. James minden kérdésre tudja a választ. Kábé ennyi.
- Tehát akkor meg tudja találni Lisát?
  Bólintásvolt a válasz.
- James, - fordultam a kölyök felé. - meg tudod találni Lisát?
- Démon vagy? - követelte a választ.
- Igen.
- Ezzel megválaszoltad a saját kérdésedet is. - mondta, majd oda ment a gép elé.
Félre tolta Jessiet, és leült a gép előtt lévő székre. Pár perc pötyögés után, diadalmasan hátra dőlt, és boldogan nézett ránk.
- Meg van.
Mind a hárman ránéztünk a monitorra.
- De hisz ez a régi házunk. - mondta Anna.

7. fejezet

Sziasztok!

Nagyon szépen köszönöm a pipákat és a féliratkozásokat. Már 8 feliratkozó van, aminek nagyon örülök. :)

Szeretnélek titek arra megkérni, hogy komizzatok is, mert bár látom a pipákból és a feliratkozókból, hogy tetszik, de azért jó lenne, ha ezt írásban is elmondanátok. ☺

Köszi a figyelmet!

Ez most nem lett olyan hosszú, de jó olvasást! ☺

Puszi: Karool

Egészen addig futottam, amíg neki nem mentem valaminek. Ekkor aztán hátra estem, és az esés következtében az összes levegő kiszorult a tüdőmből.
- Jól vagy? - hallottam meg Alex hangját.
Valószínűleg ő volt az akinek nekimentem.
- Ezt most komolyan kérdezed? - nyögtem, miközben megpróbáltam felállni. - Mire volt ez jó?
- Anna mondta, hogy állítsalak meg, mert különben olyat teszel, amit később megbánsz. - segített fel állni.
Ekkor hirtelen eszembe jutott, hogy hova is igyekeztem, ezért újra neki iramodtam.
- Lisa. - szólt rám Alex miközben hátulról elkapott.
Próbáltam kiszabadulni, de mikor hosszú percek után rájöttem, hogy lehetetlen feladtam, és abban a pillanatban patakokban kezdett folyni a könnyem. Keservesen sírtam. Alex megfordított és átölelt, amitől még jobban sírni kezdtem.
- Semmi baj. - nyugtatott Alex.
Nem tudom meddig sírtam, de egyszer csak elfogytak a könnyeim. Utána csak szipogtam.
- Jól vagy? - kérdezte Alex.
Ekkor döbbentem rá, hogy még mindig őt ölelem, de hiába. Nem volt erőm elengedni, és (bevallom) élveztem a helyzetet.
- Már hogy lennék jól? A szüleim elárultak! Most derült ki, hogy boszorkány vagyok! És nem értek semmit! - toltam el mégis magamtól.
Ekkor éreztem meg a füst szagot. Körbe fordultam és meg láttam, hogy ég az erdő. Második pillantásra tudtam csak megállapítani, hogy csak egy része ég. Olyan volt, mintha valaki egy óriási tűzgolyót lőtt volna ki Anna házától egészen idáig. A fák eltörtek, némelyikük füstölt, de valamelyikük már szénné égett. Hátrafordultam, hogy megnézem, hogy hol folytatódik, de nem folytatódott.
- Ezt ki csinálta? - kérdeztem remegő hangon, bár sejtettem a választ.
- Te. - mondta halkan Alex, miközben az arcomat fürkészte. - Jól...
- Ha még egyszer megkérdezed, hogy jól vagyok-e, nem állok jót magamért! - kiáltottam ingerülten.

- Bocs. - tartotta fel a kezét.

Hosszú másodpercekig egyikünk se szólalt meg. Mikor már nyitottam a számat, hogy kitöltsem a csendet...

- Tudtam, hogy elő fogsz kerülni. - jött egy fagyosan boldog hang a hátam mögül.
Megfordultam és egy Anna-hasonmással találtam szembe magam, csak ő férfi volt.
- Ki vagy te? - kérdeztem.
- Mit keresel itt? - kérdezte Alex, miközben a háta mögé húzott. Nem ellenkeztem, mert a férfi szemében gonosz csillogást véltem felfedezni. 

- Tudod hogy miért vagyok itt. - mondta mosolyogva a férfi. 

A mosolyában nem volt semmi kedvesség. Csak a mérhetetlen gonoszság.

- Nem fogod elvinni. - mondta Alex határozottan.

- Próbálj meg akadályozni. - nevetett gonoszan.

- Ki vagy te? - lestem ki Alex háta mögött.

- Jeremy Winter. - úgy ejtette ki a szavakat, mintha imák lennének. - Biztos hallottál már rólam.

- Nem. Nem hallottam. - ráztam a fejem, és örömmel néztem a csalódottságot az arcán. A csalódottság helyét egy pillanat alatt átvette a harag, és már nem örültem annyira. Az arcát eltorzította a gonoszság. Egy pillanatra el gondolkoztam azon, vajon ezt gyakorolta, vagy vele született tehetség. Azonban sokáig nem gondolkozhattam, mert Alex meg fordult és megragadta a karom.

- Lisa, most nagyon figyelj rám. - mondta az arcán félelemmel és szomorúsággal, ami egy kicsit eltorzította szép arcát, bár még így is jól nézett ki. - Semmit ne higgy el neki, bármit mond. Soha. Nagyon meggyőzőn tud hazudni. Érted?

Bólintottam.

- Ő Anna bátyja, vagyis olyan mind ő. Víz boszorkány. Egy ignis-szel szembe nem lenne sok esélye, de nincs meg az erőd. - a pillantása az erdőre siklott. - Vagyis nincs meg az egész. Engem viszont simán legyőz, mert nincs meg az erőm addig amíg... - elharapta a mondat végét, majd ismét folytatta. - Nagyon sajnálom, de nem tudlak megvédeni. Téged akar. Mióta megszülettél, téged keres. Nem tudjuk mit akar veled. Egy valamit sose felejts el. Te ignis vagy, és nem ember! Megfoglak találni érted? - letörölte a könnyeimet, melyek akkor kezdtek el folyni, amikor rájöttem, hogy Jeremy el fog rabolni.

- Megtalállak! - suttogta.

- Jó, most már elég volt. - vágott közbe ingerülten Jeremy.

Abban a pillanatban egy hatalmas vízgömb keletkezett körülettem és elzárta előlem Alex. Próbáltam szabadulni, de a végtagjaim nem mozogtak. A könnyeim egyre jobban folytak. Mikor a vízgömb bezáródott körülöttem, elkezdett belűről is feltöltődni. Láttam, hogy Alex megpróbál kiszabadítani,de amint elindult a gömb felé, abból kinyúlt egy kéz szerű víz csóva és leütötte. Mikor már teljesen elborított a víz megpróbáltam levegőt venni, de helyette csak víz folyt a tüdőmbe. Fuldokolni kezdtem. Nem tudom meddig küzdöttem, de egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy minden elsötétült. Elájultam.

•Alex•

Küzdöttem a körülöttem lévő sötétséggel, de hiába, nem tudtam kinyitni a szemem. A harag úgy égette a belsőmet, mintha parazsat nyeltem volna. Elvitte! Végre megtaláltam, erre elvitte. Hirtelen elegem lett abból, hogy mindig én fogom vissza magam. Elegem lett abból, hogy mindig mindent elveszítek, ami fontos nekem. A harag és az elkeseredettség újult erővel gyűlt bennem. Meg fogom találni, és vissza fogom hozni! És mostantól, egy pillanatra se tévesztem szem elől.
Végre sikerült kinyitnom a szemem. Először a kék eget pillantottam. Nem is olyan régen még mit meg nem adtam volna azért, hogy bámulhassam a kékséget. Most meg? Olyan számomra mint egy kavics, vagy mint egy föld kupac. Értéktelen.
Nagy nehezen felültem. Épp ezt a pillanatot választotta Anna és Jessie, hogy kilépjenek az erdőből.
- Mi történt itt? - kérdezte Anna kíváncsian.
- Elvitte Lisát! - mondtam haragtól csöpögő hangon.
- Ki? -kérdezte rémülten Jessie.
- Jeremy. - válaszolt helyettem Anna.
- Honnan tudod? - fordultam felé kíváncsian.
- Érzem az erejét.
- Akkor találd meg! - kiabáltam vele. - Találd meg és hozd vissza!
- Nem tudom megtalálni! Ha tudnám hol van, már rég megöltem volna. - mondta sértődötten Anna.
Köztük nem létezik olyan, hogy testvéri szeretet. Jeremy, kisbaba koruk óta szekálta, piszkálta Annát. Néha még  meg is próbálta ölni. A boszorkány ikertestvéreknél ez gyakran elő fordul. Nagy valószínűséggel az egyik születendő gyermek gonosz lesz, míg a másik jó. Ha csak egy boszorkány születik, akkor a személyiségétől függ, hogy milyen lesz.
- Én ki tudom deríteni, hogy hol van. - mondta halkan Jessie.
Mikor felé fordultunk, láttuk, hogy a földet nézi, miközben olyan az arca, mint egy paradicsom.
- Hogyan? - kérdeztem ingerülten, mikor már egy ideje nem mondott semmit.
- Nyomkövetővel. Raktam Lisára egy nyomkövetőt. - mondta pirulva.

6. fejezet

Mielőtt Alex elérte volna az ajtót, vissza fordult.
- Mellesleg azért jöttem, hogy megmondjam, hogy finom volt a süti amit hoztál. - mosolygott halványan, majd kiment.
- Mi volt ez az egész? - fordultam Jessie-hez.
A kérdezett fájdalmasan elmosolyodott, majd figyelmen kívül hagyta a kérdést. Megfogta a kezem, és szó nélkül felhúzott a szobámba, ezzel egyedül hagytuk Adam-et, akiről (egyáltalán nem szégyellem, de) elfelejtkeztem. Nem ellenkeztem, mert abban reménykedtem, hogy majd elmondja mi volt ez a színjáték. Helyette azonban oda állt a szekrényem elé és ruhákat kezdett válogatni. Először nem értettem miért csinálja, de aztán rájöttem, hogy még mindig pizsibe és háló köntösbe vagyok.
- Most már elmondod mi ez az egész? - kérdeztem mikor oda adta a kiválasztott ruhákat.
- Öltözz fel. - mondta, majd kiment a szobámból.
Mi a fene van itt? - akadtam ki magamba. Miért nem mond semmit Jessie? Gyorsan felöltözzem abban reménykedve, hogy így hamarabb információhoz jutok. Le siettem a lépcsőn, egyenesen a konyhába. Ott találtam Adamet és Jessie-t amint farkasszemet néztek egymással.
- Nem csinálhatod ezt! Nem mondhatsz neki semmit! Köt a titoktartás! - kiabálta Adam magából kikelve.
- Én nem is fogok neki mondani semmit! - válaszolt halkan Jessie.
Ő már észre vette, hogy ott állok az ajtóban, de a bátyám még nem, mert háttal állt nekem.
- Én meg aztán végképp nem mondok neki semmit! Meg egyeztünk, hogy véget vetünk ennek a badarságnak örökre!
- Nem is kell neki mondanod semmit! Már félig megtetted. - nézett egyenesen rám a barátnőm.
Adam is megfordult, és félelemmel nézett a szemembe.
- Mi ez az egész? - kérdeztem kétségbe esve.
- Gyere szívem. - nyújtotta felém a kezét Jessie. - Elviszlek valahova, ahol választ kaphatsz a kérdéseidre.
Mikor elindultam felé, Adam elém állt.
- Nem mész sehova! - emelte rám a tekintetét határozottan.
- De megyek! - mondtam a szemébe nézve. - Nem tudom mi ez az egész, de ha te nem mondasz semmit, akkor majd én kiderítem. Ne próbálj megállítani! Még mindig haragszok rád amiatt a liba miatt.
Félre löktem és oda mentem Jessie-hez.
- Tönkre fogod tenni az életét! - nézett Adam a barátnőmre.
- Azt a szüleid már tizenkilenc éve elintézték. - mondta fagyos hangon Jessie, majd kivezetett a házból.
Oda mentünk Adam autójához (az enyém még mindig szervizben van), és beültünk. Én ültem az anyós ülésre, Jessie a kormányhoz.
- Hova megyünk? - kérdeztem, és reménykedve vártam a választ, de nem jött, csak elindította a kocsit.
Míg fél óra múlva oda nem értünk egy erdőhöz, Jessie nem szolt egy szót se. Akkor aztán megállította a kocsit és szó nélkül kiszállt, és elindult az erdő felé. Most mi van? Menjek utána? Miért habozok? Hiszen megbízok Jessieben? Miért állok még mindig itt? Gyorsan utána mentem.
- Hova megyünk? - hallgatott. - Mondj már valamit, mert nem megyek tovább.
- Már mondtam. Elviszlek ahhoz az emberhez, aki választ adhat a kérdéseidre. - válaszolt végre.
- Miért te nem mondhatsz semmit?
- Nem.
- Akkor az, akihez viszel, miért válaszolhat nekem?
- Mert ő tiltotta meg, hogy válaszoljak.
- Azért a nevét megmondhatod nem?
- Annabella.
Egy nő. Lelki szemeim előtt megjelent egy száz éves vény banya képe.
Húsz perc gyaloglás után oda értünk egy kis faházhoz. A ház nem egy napsütötte, vadvirágos réten volt, mint a filmekben, vagy a könyvekben. Úgy nézett ki, mint amit úgy zsúfoltak be az erdőbe. A fák szorosan körül fogták, nem hagyva helyet a kíváncsiskodóknak, akik esetleg erre járnak és meg akarják nézni a házat. Bár sejtettem, hogy erre nem sok mindenki jár.
Jessie bekopogott az ajtón, majd pár pillanat múlva megjelent egy húsz éves körüli, fekete hajú, csillogó szemű lány.

Annabella

- Azt hittem már sose értek ide. - szólt szemrehányóan.
- Adam feltartott minket. - sietett a válasszal Jessie.
- Ostoba ember. - dünnyögte, majd intett, hogy menjünk be.
Bentről a ház sokkal nagyobbak tűnt, mint kívülről. Bevezetett minket a nappaliba, ami úgy nézett ki, mintha egy divattervező rendezte volna be. Gyönyörű volt. Csak egy baj volt benne. Mégpedig az, hogy Alex is itt volt. Már mint nem az volt a baj, hogy ott volt (jobban éreztem magam a közelében), hanem hogy kilógott a berendezésből, kócos hajával és bőrdzsekijével.
- Ő legalább időben itt volt. - ment oda Anna Alexhez mosolyogva.
- Miért kell itt lennie? - kérdeztem.
Annabella úgy nézett rám, mintha csak most vett volna észre. Egy ideig méregetett, majd vissza fordult Alex-hoz és egy ellenállhatatlan mosollyal ajándékozta meg.
- Biztos ő az kicsim?
Kicsim? A vér az arcomba szökött és legszívesebben felrobbantam volna. Mi van velem? Nem lehetek féltékeny!
Pár percig tartott, amíg lehűtöttem magam.
- Tuti biztos! - mondta Alex, miközben engem méregetett. Annára rá se nézett.
- Oké! Nekem ebből elegem van! - fakadtam ki. Össze gyűjtöttem az összes energiámat. Úgy látszik még se sikerült rendesen lehiggadnom. - Valaki mondja már meg, hogy mi folyik itt. Tegnapig normális életem volt. Volt illetve még mindig van egy normális bátyám. Nem titkolt el előlem senki semmit, nem kellett egy órát utaznom azért, hogy valakitől megtudjak valamit, amit szerintem eleve tudnom kéne.
- Ugyan már szívem. - szólt lágyan Anna. - Eddig se volt normális életed. A szüleid próbálták jobbá tenni, de nem igazán ment nekik. A kis drágáim mindig megtaláltak.
Miközben mondta Alexre nézett.
Elegem van! Fogtam magam és leültem a földre, és keresztbe tettem a kezem.
- Addig nem megyek el innen, amíg meg nem mondja valaki, hogy mi folyik itt.
Miközben mondtam körülnéztem. Hármuk közül, csak kettőjük arcán láttam egy kis meghökkenést. A harmadik meg mosolygott. Na ki mosolygott? Persze hogy Alex! Ismét fel ment bennem a pumpa.
- Nem nevess! - szóltam rá. - Inkább mondj valamit.

Próbálta rendezni az arcát, de nem igazán ment neki.
- Elmondok mindent, ha felülsz a kanapéra. - szolt Anna mosolyogva.
Pár másodpercig vitatkoztam magammal, de végül a kíváncsiságom győzött, és leültem egy puffra. Már csak azért se csináljam azt, amit ő akar. Leült velem szemben egy fotelbe.
- Te egy ignis vagy. - közbe akartam vágni, de egy intéssel megállított. - Latinul azt jelenti, hogy tűz. Vagyis te egy tűz boszorkány vagy. Az utolsó. Jessie egy őrző, azaz ő vigyáz a boszorkányok életére. Alex egy démon, akit én hoztam világra, vagyis én vagyok az anyja.
- Hogy vagy te az anyja, hiszen olyan fiatal vagy! - hitetlenkedtem.
- Háromszáztizenöt éves vagyok Lisa.
- És - mutattam Alexre bizonytalanul. - ő?
- Még csak ötven.
- De akkor miért néz ki húsznak?
- Mert halhatatlan mint én. Vagy mint te. - hatás szünetet tartott, majd rá nézett Alexre. - Tényleg ő az. Az jobban érdekli, hogy te mi vagy, mint hogy ő mi.
Ne jóóó. Nekem ebből elegem van.
- Mi vagyok én? - kérdeztem dühtől remegő hangon.
- Ignis. Meg haltatlan.
- Szóval azt akarod mondani, hogy egy boszorkány vagyok? És ezt a szüleim tudták?
- Persze hogy tudták. Születésedkor küldtem nekik egy levelet, melyben elmagyaráztam mindent, és felajánlottam a segítségem. Következő nap már itt voltak, és követelték, hogy vegyem el az erődet. Én meg tettem, de figyelmeztettem őket, hogy a személyiségedet és azt a tulajdonságodat, hogy úgy vonzod a démonokat, mint fény a méheket, nem tudom elvenni. Azt mondták, hogy nem érdekli őket. Csak egy normális lányt akartak. Elég nehéz volt elvenni az erődet, mert már akkor erős akaratod volt.
Most lett elegem! A gondolat, hogy a szüleim mindent megtettek azért, hogy ne legyek különleges könnyeket csalt a szemembe és olyan harag gyúlt a szívemben, ami belűről kezdett emészteni. Nem az zavart, hogy boszorkány vagyok, hanem hogy a szüleim nem szerettek úgy ahogy voltam! Felugrottam és kiszaladtam a házból.
- Állítsd meg! - hallottam Jessie kiáltását, de csak futottam amilyen gyorsan csak tudtam és egyetlen dolog lebegett a szemem előtt.
A harag, amit azért éreztem, mert elvették azt ami az enyém! Hiába tudtam, hogy Anna vette el az erőm, nem rá voltam mérges hanem a szüleimre!