13. fejezet

Sziasztok! :) 

ez a rész nem lett valami eseménydús, de remélem azért tetszeni fog. :)

kíváncsian várom a véleményeteket. :)

•Lisa•

Mikor kinyitottam a szemem, az első dolog, amit megláttam, az Alex volt. Az ágyam mellett ült a földön, a feje az éjjeliszekrényemnek volt hajtva, és békésén aludt. Először nem értettem, hogy mit keres a szobámba, de aztán minden eszembe jutott minden. Ami a legjobban felkavarta az érzéseimet, az az, amit akkor mondott, amikor elaludtam, és valamit motyogtam róla Reeről. Azt, mondta, hogy tetszek neki! A boldogságtól felültem az ágyba, de azonnal megbántam, mert minden porcikámba éles fájdalom nyilalt. Feljajdulva dőltem vissza. A panaszos hangra Alex felriadt, és álmos szemmel nézet körül. Látszott rajta, hogy először ő se értette, hogy hol van,és hogy mit csinál itt. Mikor rám nézett, összevonta a szemöldökét.
- Mi a baj? - a hangja rekedt volt az alvástól, és én ebbe a hangba bele borzongtam.
- Fáj mindenem. - panaszkodtam, miközben nem mertem megmozdulni.
- Hívok valakit. - ugrott fel.
- Ne. - nyögtem.
- Miért ne? - kérdezte értetlenül.
Azért, mert ha nem vagy velem, akkor egyedül érzem magam, és hiányzol. - akartam mondani, de inkább, csak ennyit mondtam.
- Nem akarom, hogy itt hagyj.
Oda jött hozzám, leguggolt az ágyam mellé, és megfogta az arcom.
- Figyelj rám Lisa! - nézett a szemembe mosolyogva, miközben a hüvelykujjával simogatta a bőrömet. - Nem akarlak itt hagyni, de muszáj lemennem, és elmondanom a többieknek, hogy felébredtél. Nagyon aggódott érted mindenki. Főleg én. Bár nem tudom, hogy anyukáddal tudok-e vetekedni. Mióta felhoztalak, óránként benézett.
- Azt nem hiszem. - ráztam a fejem.
- Akár hiszed, akár nem, így van.
Egy kicsit elgondolkoztam, miközben próbáltam nem arra gondolni, hogy milyen jó érzés amikor hozzám ér.
- Kérdezhetek valamit? - kérdeztem végül.
- Bármit. - mosolygott kedvesen.
- Tényleg tetszem neked? - kérdeztem egy kissé félénken, miközben éreztem, hogy elvörösödök.
- Igen. - adott egy puszit az arcomra. - Miért nem hiszel nekem?
- Ezt most nem értem. - mondtam álmodozó hangon, mert egyszerűen nem tudtam figyelmen kívül hagyni, hogy ott ahol megpuszilt, felmelegedett, és bizseregni kezdett a bőröm.
- Amikor azt mondtam, hogy bejött anyukád, akkor nem hitted el, aztán most meg azt nem hiszed el, hogy tetszel.
- Anyám soha nem foglalkozott velem, amit meg te mondtál, nem merem elhinni. - a végét már motyogtam.
- Pedig jobb, ha elhiszed. - mosolygott. - Megyek és hozok valakit.
Kiment a szobából, majd két perc múlva vissza tért az egész családommal, plusz Jessievel és Anával. Anya odajött és a kezét a fejemre raktam. Éreztem, hogy még mindig nem vagyok teljesen magam, mert amint hozzám ért, morogni kezdtem. Riadtan vissza kapta a kezét és eltávolodott az ágyamtól.
- Ez most mi volt? - kérdezte értetlenül Adam.
Mivel én nem mondtam semmit, Ana válaszolt.
- Azt hiszem, a húgod nem bírja anyádat. - úgy mondta, mintha az időjárásról mondaná el a véleményét.
Anya felzokogott, és kirohant a szobámból. Apám, aki eddig egy szót se szólt, most úgy nézett rám, mintha valami fertőző beteg lennék.
- Nagyon aggódott érted.
- Azt hiszed érdekel? - kérdeztem mérgesen. - Sose vagytok itthon, mindig dolgoztok. Kiakadtok azért, mert nem akarok ügyvéd lenni, és amikor itthon vagytok, csak veszekedtek velünk, új szabályokat hoztok, amiket úgyse tartunk be, mert nem vagytok itthon, hogy ellenőrizzetek minket! Pocsék szülők vagytok!
- Azért dolgozunk, hogy nektek jobb legyen. - érvelt apa.
- De ezzel csak még jobban elrontotok mindent! Egy gyereknek nem a pénz kell, hanem a szeretet. Ti ezeket nem biztosítottátok nekünk! Csak magatokkal törődtök, és ne merd azt mondani, hogy ez nem igaz, mert átlátok rajtad!
Mondani akart valamit, de akkor vissza jött a szobába anya, és inkább becsukta a száját.
- Igazad van! - mondta könnyes szemmel, amivel mindenkit meglepett. - Azért csináltuk ezt, mert gyáva módon megfutamodtunk. Féltünk tőled!
Most rajtam volt a sor, hogy tátogjak. Mi az, hogy a saját szüleim félnek tőlem?
Ugyan már. - mondta Ree a fejemben. - Ki ne félne egy boszorkánytól, aki bármikor bánthatja amikor csak akarja?
Örülök... várj! Nem örülök, hogy vissza tértél! Azt mondtad, hogy egy ideig kiszállsz a fejemből. - háborogtam megfeledkezve a külvilágról.
Amikor úgy mond kómában voltam, Ree megjelent előttem álmomban. Elmagyarázta, hogy mit keres a fejemben, és hogy csak addig marad, amíg szükséges, és utána elmegy, és csak akkor jön vissza, hogy ha én hívom. Mielőtt elbúcsúzott volna tőlem, elmondta, hogy egy kis ideig el kell mennie.
Végeztem. - jelentette ki örömmel.
Nem foglalkoztam vele többet, hanem vissza fordultam a családom felé, akik már türelmetlenül néztek rám.

- Na jó! - emelte fel a kezét Ana. - Most senki ne vitatkozzon! Jelenleg sokkal fontosabb Lisa egészsége, mint az, hogy ki-kit szeret. Most pedig mindenki kifelé.

Pár pillanat habozás után mindenki kiment a szobából, kivéve Alexet. Mikor Ana parancsolóan nézett rá, felemelte a kezét, és ezt mondta:

- Nem fogsz innen kiküldeni, akármennyire akarod. 

Ana szemében valami olyan fajta érzelem csillant fel, amit nem igazán értettem. Pár pillanatig farkas szemet néztek, majd Ana felém fordult beletörődő arckifejezéssel. A következő percekben kérdéseket tett fel, és megvizsgált. Mikor végzett, szó nélkül kiment a szobából, majd két perc múlva vissza tért, egy pohárral, amiből gőzölgő füst szállt ki, és valami borzalmas illata volt. A kezembe nyomta, és arra utasított, hogy igyam meg. Gyanakvóan néztem a zöldes-barnás trutyira, majd egy hajtásra megittam. Az íze nem volt olyan borzalmas, mint az illata.

- Most pedig kell pár nap pihenő, és jobban leszel. - jelentette ki boldog arckifejezéssel, majd megragadta Alex karját, és kirángatta a szobából. - Ha azt akarod, hogy meggyógyuljon, hagyod aludni.

Amint becsukódott mögöttük az ajtó, éreztem, hogy a szemem lassan lecsukódik, én pedig mély álomba merülök.

12. fejezet

Bocs a késésért! ;)

•Alex•

Lisáék házáig az út majd két órás volt. Ez alatt az idő alatt el kellett mesélnünk Jessienek mindent, ami történt és megtudtam ki az idegen. Aeron ellenszenvesnek tűnt. Nem csak azért, mert az elején segített Jeremynek, azért is, mert nem tetszik a viselkedése és a stílusa. Olyan nyugodtan ül ott elől, mintha mögötte nem feküdne egy jéghideg lány, aki majdnem belehalt abba, hogy megmentette az életét. Ugyanis én és Ana nem haltunk volna bele Jeremy támadásába, mert a mi elemünk a víz, meg a jég, és ezzel nem lehet elpusztítani minket. Csak egy ideig harc képtelenek lennénk. Viszont Aeron egy másodperc alatt meghalt volna, mivel az ő eleme a tűz. Alapjába véve a tűz erősebb mint a víz, de a srác csak egy démon, aki egy víz boszorkánnyal szemben semmit nem ér. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy minket nem mentett meg Lisa. Hiszen ha nem ugrik elénk, Jeremy valószínűleg elrabolt volna minket, addig, amíg tehetetlenek vagyunk.
Lenéztem az ölemben egyenletesen szuszogó Lisára, akinek már melegebb a bőre, mint amilyen előtte volt, de még mindig nem ez volt a normális testhőmérséklete. Elgondolkoztam azon, vajon mit szólna ahhoz, ha kiderülne, hogy én vagyok a társa. Minden boszorkány az élete során talál egy olyan démont, embert vagy épp boszit, akibe beleszeret, és leéli vele az életét. Lisa számára én vagyok ez a társ. Legalábbis Ana szerint. Régebben nem akartam elhinni, hogy az ilyesmi létezik, ezért foggal-körömmel küzdöttem ellene, de amikor megláttam Lisát, tudtam, hogy igaza van. Remélem, hogy ez nem csak egy ilyen múló kötelék, mert ha választanom kéne , hogy ki mellett éljem le hosszú életem hátra lévő részét, akkor az Lisa lenne.
Mikor végre megérkeztünk, és kivettem a kocsiból Lisát, kinyílt a ház ajtaja és kirontott rajta egy zilált hajú, aggódó szemű nő, aki feltehetőleg Mrs Skyer volt. Annyira hasonlított a lányára, hogy bármikor felismertem volna, ha találkozok vele.
- Lisa! - kiáltotta rémülten.
Az anyja hangjára Lisa megmozdult kinyitotta a szemét, mikor meglátta az arcomat, elmosolyodott. Ettől a mosolytól úgy éreztem magam, mintha én lennék a legcsodálatosabb férfi a világon.
- Szia. - mondtam halkan, és vissza mosolyogtam rá.
- Lisa! - ért oda hozzánk az anyja.
Lisa feléje fordította a szemét, majd vissza rám.
- Tegyél le! - kért.
Nagy nehezen leraktam. Attól féltem, hogy itt fog hagyni, de helyette nekem támaszkodott, és úgy nézett az anyjára. Reméltem, hogy nem csak azért dől nekem, mert alig bír megállni a lábán, bár valószínűleg ez is közre játszott. Át karoltam a derekát, és figyelmesen vártam, hogy mi lesz ebből.
- Lisa! - akarta átölelni Mrs Skyer a lányát, de ő vissza tolta a kezét, mire a nő egy kissé csalódottan nézett rá. - Hogy vagy?
- Szerinted? - kérdezett vissza ellenségesen Lisa. - Csak Alexnek köszönhetem, hogy nem esek most is össze, és hogy az erőt honnan veszem ahhoz, hogy veled beszéljek, az nem tudom. Szóval, nem! Nem vagyok jól!
Mrs Skyer csak tátogott mint egy hal, és értetlenkedve nézett a lányára.
- Vigyél be légyszí! - fordult Lisa felém.
Szó nélkül felkaptam és elindultam az ház felé, mikor beléptem, Adam elállta az utat.
- Mi van vele? - kérdezte tőlem.
- Semmi. - próbáltam kikerülni, de elém állt. -  Állj arrébb!
- Mi van a húgommal? - követelte a választ.
- Semmi közöd hozzá, drága bátyám. Te tudtad, hogy mi vagyok, mégse mondtad el. Ezt sose fogom neked megbocsátani! - mondta Lisa.
Adam olyan arcot vágott, mint az előbb az anyja, de nem mozdult az útból. Kikerültem, majd felmentem az emeletre. Miután Lisa elmondta melyik a szobája, befektettem az ágyba, és jó melegen betakartam.
- Ne menj el! - kérte halkan, amikor az ajtó felé indultam.
- Nem megyek én sehova. - nyugtattam meg. - Csak beakarom csukni.
Miután megtettem, leültem az ágya mellé, és belenéztem abba hihetetlenül barna szemébe. Nem tehettem róla, de a látványtól elmosolyodtam.
- Nem lesz semmi bajod. - győzködtem magam is.
- Tudom. - pislogott nagyokat, amitől egy kisgyerekre hasonlított. - Ree mondta.
- Ki az a Ree? - kérdeztem csodálkozva.
- Egy lélek boszorkány. Találkoztam vele, és elmondott pár dolgot. Nagyon szép. Biztos tetszene neked. - az utolsó mondatot olyan féltékenységgel a hangjában mondta, amitől megdobbant a szívem.
- Nem hiszem. - mosolyogtam. - Nekem más tetszik.
- Ki? - nyílt nagyra a szeme.
Egy kicsit gondolkoztam rajta, hogy elmondjam-e neki, végül úgy döntöttem, hogy igen.
- Te.  - simogattam meg az arcát, amin egy pillanat alatt boldog mosoly jelent meg.
- Akkor jó. - suttogta, miközben lecsukta a szemét. - Akkor jó.
A légzése egyenletessé vállt, és elaludt.

11. fejezet

Új rész! ☺
 Jó olvasást! ;) ♥

Ana és Jeremy egymással szembe lebegtek a levegőben. Körülöttük több ezernyi, kisebb-nagyobb víz gömbök keringtek. Amikor beléptünk, Jeremy éppen csapást mért Ana-ra, de ő ezt könnyen kikerülte, majd vissza támadott, de az ő kísérlete is kudarcba fulladt. Még egy ideig próbáltak harcolni egymással, kevés eredménnyel.
- Ez meg mi? - kérdeztem értetlenül.
- Egyikük se tud győzni, mert kiegyenlítik egymás erejét. - válaszolt Alex, a hangjában aggodalommal.
- Akkor mi értelme van harcolni, ha semelyikük se győzhet? - értetlenkedtem.
- Ana csak felakarta tartani Jeremy-t, hogy megtaláljalak. - magyarázta.
Mikor már jó ideje néztük a víz boszorkányokat, Ree megszólalt bennem.
Nem akarsz valamit tenni?
Mit tehetnék? - kérdeztem vissza. - Nincs erőm, mert Ana elvette!
Ugye te most viccelsz? - kérdezte szörnyülködve. - Én vagyok az erőd drágám! Amikor Aeron elmesélt pár dolgot, akkor végre az egész lelkedben hinni kezdtél abban, ami vagy, és ez engem is felszabadított, úgyhogy, gyerünk szívem! Rúgjunk szét egy víz boszi popót. - kacagott jókedvűen.
De hogy csináljam? - kérdeztem egy kissé megijedve.
Egyenlőre hagyd csak rám a dolgot. Majd később megtanítom használni az erődet. - mondta türelmetlenül.
Szó nélkül, elhatározással a szívemben indultam el a harcolók felé. Alex megpróbálta elkapni a kezem, de amikor hozzám ért, vissza kapta a kezét, és feljajdult.
Te most komolyan megégetted? - méltatlankodtam.
Ö... bocsi? - kért ügyetlenül bocsánatot Ree. - Többet nem fogom bántani, de meg kell tanulnia, hogy ha akcióba lendülünk, akkor nem állhat az utunkba.
Úgy mozogtam, mintha nem is én irányítanám a testem. Az egyik pillanatban még futottam a párbajozók felé, míg a másikban, már közöttük lebegtem a levegőben, egy tűzgömbben, ami megvédte a testem a támadásaiktól. Ana azonnal abba hagyta a támadást,a amint meglátta, hogy ott vagyok, de Jeremy még csak meg se rendült, csak folyamatosan küldte rám a vízből készült jég szilánkokat, azok azonban, amint a tűzgömböm közelébe kerültek, elpárologtak.
- Hagyd békén a barátaimat! - kiabáltam.
- Ja, persze, hogy utána meg megöljetek? - kérdezte ő is kiabálva, miközben sorozatosan küldte a jég szilánkokat.
- Igen. - mondtam határozottan.
Ettől meglepődött, és abba hagyta a támadást. Hitetlenkedve nézett rám. Mintha csak most jött volna rá, hogy mit tervezünk vele.
- Azt hiszed, hogy életben fogunk hagyni? - kérdeztem szemöldök felhúzva. - Azok után, hogy elraboltál, és hogy Ana megfélemlítésben nőtt fel melletted? Normális vagy? Gonosz vagy, és a gonoszokat ki kell irtani a világból. Ez a feladata egy boszorkánynak! Nem pedig az, hogy ártatlan lányokat raboljon el, és azon tőrje azt az ostoba fejét, hogy hogyan lehetne ő a világ ura! Elárulok egy titkot Jeremy! Amíg én élek, addig te nem fogsz uralkodni! Addig nem nyugszok, amíg meg nem öllek!
A következő pillanatban egy hatalmas jéggömb csapódott az enyémbe. Elvesztettem az egyensúlyom, és éreztem, hogy zuhanok. Mikor egy nagy puffanással földet értem egy percig nem tudtam megmozdulni a fájdalomtól. Mikor végre sikerült kinyitottam a szemem, és felülnöm, láttam, hogy milliónyi apró jégdarabka esik a földre.

Olyan volt, mintha havazna. Felálltam és a szememmel megkerestem Jeremyt. Ugyanott volt, mint a támadás előtt, és gonosz tekintetével egy tőlem távoli pontra összpontosított. Mikor kitisztult a levegő, láttam, hogy Alexékat nézi, akik csak most tápászkodtak fel. Olyan érzésem támadt, mintha Őket akarná megtámadni, de ahogy kinéznek, nem igazán tudnának védekezni.
Hirtelen elvesztettem az irányítást a testem a felett. Éreztem, hogy futok, de hogy hova és miért,azt nem tudom, mert nem láttam semmit. Mikor már kezdtem pánikba esni, Ree megszólalt: 
Semmi baj! Nyugi!
Ezektől a szavaktól, furcsa mód megnyugodtam. A következő pillanatban éreztem, hogy valami hideg csapódik a testemnek, én pedig összeesek. Hallottam, hogy valaki a nevem kiabálja, de nem bírtam megmozdulni, és elájultam.

•Alex•

Láttam, hogy Lisa elénk veti magát, és felfogja a jégnyalábot, amit Jeremy lőtt ki ránk.
Összeesett, és nem akart megmozdulni, mikor szólongattam. Oda kúsztam hozzá, és átöleltem. Jéghideg volt, de még élt. Körülnéztem, hogy megkeressem Jeremyt, de nem találtam sehol. Biztos elfutott a gyáva. Ekkor vettem észre, hogy Ana és az idegen engem néznek. Nem érdekelt, hogy mit akarnak mondani, nem érdekelt semmi. Csak egy valamit akartam. Visszakapni Lisát.
- Mi a baja? - kérdeztem Anától.
- Nem tudom. - jött oda hozzám, és érintette meg Lisát.
Majdnem rámordultam, hogy ne érjen hozzám, de még időben meggyőztem a védelmező ösztönömet, hogy ő nem akar neki rosszat.
- Nagyon hideg. - állapította meg, azt, amit már én is tudtam. - Vigyük valami meleg helyre.
Szó nélkül felnyaláboltam, és elindultam a rommá vált ajtó felé. Mikor kiléptem vele, örömmel vettem észre, hogy melegen süt a nap. Még jó, hogy nyár van! Körbenéztem, és megláttam, ahogy egy szürke autó kanyarodik fel a kocsifelhajtóra. Mikor megállt, kiszállt belőle az ijedt arcú Jessie. Míg mi teleportáltunk, addig ő kocsival jött ide, Anáék gyerekkori házához. A szőkeség aggódva futott oda hozzám, és Lisához.
- Mi baja? - kérdezte rémülten.
- Vigyázz! - mordultam rá, és beraktam hátra a kocsiba, beindítottam a motort, és bekapcsoltam a légkondit.
Beültem mellé, és magamhoz öleltem. Miközben a haját simogattam, úgy éreztem, mintha közelebb bújna hozzám. Ez örömmel töltött el, mert úgy gondoltam, hogy ez jó jel.
Pár pillanattal később beültek a többiek is. Ana mellém, Jessie a kormányhoz, az idegen meg Jessie mellé. Majdnem megkérdeztem, hogy ő miért jön velünk, de inkább vissza fogtam magam, mert úgy éreztem, hogy most Lisa sokkal fontosabb!

10. fejezet

Sziasztok :)

Itt a kövi rész! ;)

Jó olvasást!

Üdv: Karool

Aeron úgy nézett rám, mint aki megörült, én meg csak vigyorogtam.
- Megörültél? - hitetlenkedett. - Jeremy a legerősebb boszorkány a világon.
 Ettől a kijelentéstől a bennem lévő boszi  felhördült, és rá akart támadni a fiúra. Majd nem én is megtettem, de még időben vissza fogtam magam.
Nyugi! - mondtam a boszimnak. - Szükségünk van rá! 

Ettől a kijelentéstől nagy nehezen lehiggadt, én pedig metsző pillantást vetettem Aeronra. Látszott a fiún, hogy tudja mi zajlott le bennem.
- Hogy juthatok ki? - kérdeztem fogcsikorgatva.
- Sehogy. - mondta. - Ha kilehetne, már rég nem itt lennék.
Dühömbe, (vagy a boszim dühében?) megragadtam a pólója nyakát, felállítottam, majd teljes erőből a falhoz vágtam. Úgy esett a földre, mint egy szerencsétlen föld kupac.
Ez én voltam? - döbbentem meg magamban, de nem mutattam ki.
Oda mentem Aeronhoz, és felemeltem a pólójánál fogva.
- Hogyan juthatok ki innen? - kérdeztem erőteljesebben.
- Nem tudsz innen kijutni. - nevetett keserűen. - Varázslat ül a házon, ezért Jeremy tud minden ki, illetve behatolási kísérletről.
Belenéztem a szemébe és láttam benne, hogy igazat mond. Látszott az arcán a kétségbe esés, és a félelem.
Mentsük meg. - kérlelt boszim.
Mentsük meg? Az előbb még megakartad ölni. - hitetlenkedtem.
Látom benne a lelkem egy részét és meg meg akarom védeni. Nem te mondtad, hogy szükségünk van rá? - kérdezte.
Meg lepődtem a bő és kimerítő válaszán. Legfőképp azon, hogy magammal beszélgetek.
Nem magaddal beszélgetsz drágám, hanem velem. Amúgy Ree vagyok. - mutatkozott be.
- Az előző ignisszel is beszélgetett a boszorkánya? - kérdeztem Aerontól.
- Ree? - kérdezte hitetlenkedve.
Már épp kérdezni akartam valamit, amikor kivágódott az ajtó, és berontott rajta...
- Alex?
Úgy nézett ki, mintha egy vizes hurikánból jött volna ki. Vagy mint egy vízpermet alól. A haja össze-vissza állt, az arcán aggódás, a szemében félelem ült. És ahogy rám nézett...
Nyami. - dorombolt Ree.
Alex Aeronra nézett ellenségesen, majd a kezemre, ami még mindig a fiú pólóját markolta. Gyorsan elengedtem, és oda léptem Alexhez.
Öleld meg légyszí... - könyörgött Ree.
- Nem! - mondtam ki azelőtt hangosan, mielőtt még megállíthattam volna magam.
- Mi nem? - kérdezte értetlenkedve Alex.
- Semmi. - ráztam a fejem. - Te mit keresel itt?
- Jöttem megmenteni. - mosolygott halványan, majd elborult a tekintete és Aeronra nézett. - Te mit csináltál?
- Próbáltam kiszedni belőle hogy hogyan lehet kijutni. Plusz, megtudtam pár dolgot a démonokról.
- Azt is elmondtad neki? - kérdezte Alex kissé megijedve Aerontól.
A srácnak kellet egy kis idő mire leesett, hogy mit akar tőle.
- Nem. - rázta a fejét.
Már megint nem értek semmit! Amikor Alex felbukkan, akkor általában nem értek semmit. De miért?
Ez van drágám. - mondta kárörvendően Ree.
Fogd be! - masszíroztam a homlokomat.
- Mi van már megint? Mi az amit nem mondtál el? - léptem fenyegetően Aeron felé.
Alex megfogta a kezem, majd magához rántott úgy hogy az arcom a mellkasának csapódott. Először ellenkezni akartam, de mikor megcsapta az orromat az illata, önkéntelenül hozzá bújtam. Mikor átöleltem meglepődött, de hamar viszonozta az ölelést. Az arcát a hajamba fúrta. Ettől csodálatos módon lehiggadtam.
- Jól vagy? - kérdezte halkan.
- Nem! - csattantam fel. - Elraboltak, elájultam, majdnem megfulladtam. Szerinted jól vagyok?
- Bocs. - motyogta.
- Most miért kérsz bocsánatot? - értetlenkedtem.
- Mert mindig mindent elrontok. Ha nem költözöm melléd, nem ismersz meg, ha nem ismersz meg, nem tudod meg, hogy mi vagy, és ha nem tudod meg, hogy mi vagy, akkor Jeremy nem rabolt volna el, és nem bántott volna.
Kibontakoztam az öleléséből és mélyen a szemébe néztem.
- Ezzel azt akarod mondani, hogy bánod, hogy megismertél? - kérdeztem mérgesen.
- Nem, nem nem! - tiltakozott azonnal. - Azt sose fogom megbánni.
Miközben próbáltam nem elolvadni, Ree újra megszólalt.
Tartsuk meg! Olyan aranyos!
Azt hiszed hülye vagyok? Persze, hogy megtartjuk! Azt hiszem kemény három nap alatt szerelmes lettem! - mosolyogtam.
- Miért mosolyogsz? - kérdezte Alex.
- Csak örülök, hogy itt vagy. - mondtam el a féligazságot, hiszen örülök neki, de nem ezért mosolyogtam.
- Alex! Kéne egy kis segítség! - hallottam Ana hangját.
Az említett az ajtó felé nézett, majd vissza rám. Nyújtotta a kezét, én meg elfogadtam, és húzni kezdett az ajtó felé. Mielőtt kiléptünk volna az ajtón, vissza fordultam Aeron felé.
- Ha ki akarsz jönni innen, akkor gyere.
  Nagy nehezen feltápászkodott és utánunk jött. Még hallottam, hogy valami olyasmit motyog, hogy "Hogyan menjek, mikor eltörted három bordám?".
Eltörtem a bordáit? Szegény. Remélem a démonok gyorsan gyógyulnak.
Igen, nyugi. - mondta Ree.
Ez meg nyugtatott, és így már bűntudat nélkül futottam Alex után, Ana felé. Amikor beértünk egy aula szerűségbe, hihetetlen látvány tárult a szemünk elé.

9. fejezet

Sziasztok! ☺ Bocs a késésért, de elszállt az iklet, de vissza is tért! ;)
Újra itt vagyok, és ezúttal azt tervezem, hogy maradok is! :D Ha tetszett, vagy ha nem, akkor is mondjátok el a véleményeteket, mert kíváncsi vagyok! ☻
Kukkantsatok be ide is:
www.veresjatekok-karool.blogspot.com
Puszi: Karool

 
•Lisa•

Az élet szívás. - ez volt az első gondolat, ami megfogalmazódott bennem, amikor felébredtem. Miért pont velem történnek ilyenek? Miért engem rabolnak el? Miért én lettem boszorkány? Miért nem más?

Kinyitottam a szemem, és nem láttam semmit. Korom sötét volt. Lassan felültem, de nem mertem felállni.
- Hahó. - mondtam halkan.
Pár pillanatig várakoztam, de nem jött válasz. Ekkor lassan felálltam, és tapogatózni kezdtem. Megtaláltam a falat, ami nedves volt. Pincében vagyok?
Megkerestem a villanykapcsolót, és felkapcsoltam. Pislogni kezdtem, mert a hirtelen világosságban nem láttam semmit. Mikor újra kitisztult a látásom, láttam, hogy tényleg egy pincében vagyok. Egy ágy és egy szék voltak az egyetlen berendezési tárgyak a szobában. Mikor megláttam az ajtót, odamentem és próbáltam kinyitni, de nem engedelmesedett. Pár percig még próbálkoztam, aztán inkább leültem az ágyra.
Éreztem, hogy hideg van, de nem fáztam. Valami belülről fűtött. Nem tudom, hogy meddig ültem ott az ágyon, amikor kinyílt az ajtó, és bejött rajta egy húszas éveit taposó fiú. Tálca volt a kezében, amin meg étel volt. Olyan érzésem volt, hogy ő nem igazán ember.
- Á.. látom felébredtél. - mosolygott rám kedvesen. Túl kedvesen!
- Te ki vagy? - kérdeztem, miközben reménykedtem benne, hogy a hangom nem tükrözi a félelmemet.
- Nem kell tőlem félned.
- Nem félek! - hazudtam határozottan.
A fiú a kezemre nézett, és össze ráncolta a homlokát. Én is lenéztem, és láttam, hogy ugyanolyan tűz veszi körül, mint amitől Jeremy megijedt. Aha... szóval, ha félek, akkor elő jön az erőm.
- Ki vagy te? - kérdeztem megint.
- Aeron.
- Hány éves vagy?
- 23.
- Hány éves vagy? - kérdeztem újra erőteljesebben.
- 223.
- Démon vagy?
- Igen.
- Miért válaszolsz minden kérdésemre? - kérdeztem zavartan.
- Nem tudom. - ráncolta össze a szemöldökét. Úgy nézett, mintha most jött volna rá, hogy mit csinált.
Én se értettem semmit, bár mondjuk, én mostanában soha nem értek semmit.
Szó nélkül lerakta a tálcát, majd elindult ki a szobából, de mielőtt kinyitotta volna az ajtót, még vissza fordult.
- Szükséged van valamire?
Egy kicsit gondolkoztam, hogy mit is kérjek tőle, aztán eszembe jutott, hogy eddig minden "parancsomat" teljesítette. Ezt fel tudnám használni, és pluszba megtudnék több erről a számomra új világról.
- Ülj le. - álltam fel, és néztem határozottan a szemébe.
Engedelmeskedett, majd mikor rájött, hogy mit csinált, fel akart állni.
- Addig úgy maradsz, amíg nem szólok, hogy felállhatsz! - szóltam rá.
Megy nekem ez a parancsolgatás.
- Kérlek, ne csináld ezt velem. - kérlelt boci szemekkel.
- Nem hatsz meg. - válaszoltam keményen. - Tudni akarok pár dolgot, és te lefogod nekem mondani. Első kérdésem az, hogy mik azok a boszorkányok, hogy jönnek létre, mi a feladatuk, egyszóval mindent tudni akarok róluk! Vagyis rólunk.
- Négy fajta boszorkány létezik. - válaszolt szünet nélkül. - Tűz, víz, föld és levegő. Egyszerre nem élhet a Földön több egynél. Kivéve ha ikertestvérek. A következő boszorkány mindig akkor születik, amikor az első meg hal. A feladatuk a bolygó életben tartása, és az emberek megvédése. Akár saját maguktól, akár másoktól.
A mondókája elején, még látszott rajta, hogy küzdött az akaratom ellen, de a vége felé, már feladta a küzdelmet, és gördülékenyen mondta tovább a mondandóját.
- Démonok!
- Őket a boszorkányok hozzák létre. - válaszolta engedelmesen. - Úgy hozzák őket létre, hogy megmentenek olyan csecsemőket, akik az élet és a halál felett lebegnek. Magukból egy kis lélekdarabot ültetnek a csecsemő lelkébe. A lélek darab megmenti a csecsemőt a haláltól, viszont még nem változik démonná. Démon akkor lesz, ha meghal. Vannak olyan boszorkányok, akik azonnal megölik a csecsemőt, és a temetés után elrabolják, és vannak olyanok, akik csak akkor, ha az már felnőtt. Egy démon átlag húsz évig öregszik, és utána megáll az öregedésbe, és élete végéig úgy néz ki, mint egy húsz éves. Ha nem ölik meg őket, mielőtt elérik a húsz éves kort, tovább élnek, megöregednek, és meghalnak. Ne ítéld el őket! - tette hozzá, amikor meglátta arcomon a megbotránkozást. - Te szeretnél úgy élni, hogy életed végéig egyedül vagy? Senki sem szeret egyedül lenni.
- Téged milyen boszorkány változtatott át? - kérdeztem, mikor az agyam elkezdte feldolgozni a sok információt.
- Az előző ignis, azaz tűz boszorkány. Bizonyára ezért is érzem azt, hogy engedelmeskednem kell neked. A boszorkányok a lelkükkel együtt az erejükből is adnak egy darabot. Ezzel azt érik el, hogy a démonok sose fordulnak ellenük, és hogy minden parancsukat teljesítik.
Mikor felfogtam mondandója értelmét hatalmas vigyor terült szét arcomon, Aeron meg félve nézett rám.
- Ismerem ezt a vigyort, és sose jó. - mondta szint nyüszítve. - Mit tervezel?
- Segítesz nekem megszökni. - úgy mondtam, mintha már tudni kellet volna a választ.
A lelkemben felébredt valami, amit bizonyára a sok új és ismerős információ keltet fel. Ez a valami hatalmas erőt adott nekem. Éreztem, hogy az erő úgy száguld végig az ereimen mint a tűz. Mikor az az új valami rájött, hogy be vagyunk zárva, tombolni kezdett. Úgy tépte, szaggatta a belsőmet, mintha nyúznának. Azonban ez furcsa mód nem fájt, sőt! Nagyon jó érzés volt.
A boszorkányom felébredt, és kiakar törni. Úgy ahogyan én is!