19. fejezet

Sziasztok! :)

Íme az új rész! ;) Remélem ez is tetszeni fog! :)

Puszi: Karool

•Ana szemszöge•

Épp a konyhába igyekeztem, amikor egy fájdalmas érzés kerítette hatalmába a lelkemet. Ilyet utoljára akkor éreztem, amikor Jeremy… megölt valakit.
Ne!
Egy erős mentális lökéstől úgy estem össze, mint akin átgázolt egy kamion.
Ne!
Próbáltam felállni, de egy láthatatlan kéz visszarántott. Hirtelen fuldokolni kezdtem. Kétségbeesetten kaparásztam a torkomat, bár tudtam, hogy nem tehetek ellene semmit.
- Ana! – hallottam meg a távolból Adam rémült hangját.
Próbáltam belekapaszkodni a hangjába, és úgy kiszabadulni a fojtogatás alól. Pár perc múlva sikerült is, de azonnal el is ájultam.

Mikor újra magamhoz tértem a kanapén feküdtem. Megpróbáltam felülni, de valaki visszanyomott.
- Maradj nyugton. – mondta Lisa anyja.
- Nem! – mondtam és egy határozott mozdulattal felültem, amit meg is bántam, mert abban a pillanatban szédülni kezdtem, de nem engedhettem meg magamnak azt a luxust, hogy visszafeküdjek.
- Mi történt? – kérdezte a nő kifürkészhetetlen arccal.
- Megölt valakit. – nyögtem ki.
Csak most vettem észre, hogy kapar a torkom, és rekedten beszélek.
- Ki ölt meg kit? – kérdezte Adam rémülten.
- Jeremy. – mondtam, mire még nagyobb rémület ült ki az arcára. – Azt nem tudom, hogy kit.
- És… és ezt honnan tudod? – dadogta el a kérdést.
- Megérzem, ha öl. Mikor kicsi voltam, és megölt egy madarat, fájni kezdett a fejem. Mostanra már egyre jobban kiüt a dolog. Félek, hogy ha megöl még valakit, akkor abba bele is halhatok.

•Lisa szemszöge•

Mikor kinyitottam a szemem egy ketrecben találtam magam. A ketrec nem volt nagy, de nem is volt olyan kicsi. Tudtam benne mozogni, de nem sokat.
Lassan felálltam, belekapaszkodva a rácsba, és körülnéztem. Tőlem jobbra volt még két kalitka, míg a másik felemen is ugyan ennyi. Ott volt Alex, Sophia, Olívia és Jessie.
Hol van Aeron?
- Hé! – kiabáltam, hogy ezzel is felkeltsem a többieket. – Hé!
Pár perc múlva mindenki magához tért.
- Hol van az a szemétláda? – üvöltötte Sophia. – Hé! Hol vagy te gyáva féreg? Mutasd magad!
- Fogd már be! – szóltam rá, és mivel kérdőn nézett rám, folytattam. – Pont azért csinálja, hogy kiabálj és felidegesítsd magad. Ezzel csak neki teszel jót. Úgyhogy pofa be, és inkább azon kezdj el gondolkozni, hogy hogyan jutunk ki innen.
Pár perc csend után ismét megszólalt.
- Nem tudok varázsolni. – rémült volt a hangja.
- Mi? – kérdeztem kétségbe esetten.
Mivel még nem igazán voltam hozzá szokva ahhoz, hogy boszorkány vagyok, nekem eszembe se jutott, hogy varázsoljak. Rátettem a kezem a rácsra, hogy elolvasszam, de bármennyire is próbálkoztam, nem sikerült.
- Én se! – mondtam.
- Én se! – hallottam mellőlem Lív szomorú, egyben kétségbe esett hangját.
- Felesleges próbálkoznotok. – szólalt meg a gyűlöletes hang előröl.  – Tündér-vasból van. Ellen áll minden varázslatnak, és fizikai erőnek.
Az utolsót azért tette hozzá, mert Alex megpróbálta szétfeszíteni a rácsokat.
- Ha egyszer kijutok innen Jeremy, könyörögni fogsz az életedért. – szűrtem a fogaim között.
- Hé! – kiáltott fel Sophia. – Neked lehet fenyegetőzni, nekem meg nem?
- Most már te is fenyegetőzhetsz. – adtam meg az engedélyt, amitől haragosan nézett rám.
- Akár mennyire is idegesít ez a kis liba, bírom, úgyhogy mellette állok! Tehát jobb lesz, ha elkezdesz félni Jeremy, mert ha mi innen kijutunk, akkor bajok lesznek. Nagy bajok!
- Jaj, de meg ijedtem. – tetetett félelmet Jeremy, majd felkacagott. – Ketten semmik se vagytok ellenem.
- Hárman vagyunk. – szólalt meg a szomorú szemű Lív.
Ahogy Jeremy-re nézett, könnyek kezdtek csorogni a szeméből.
- Az se érdekel, ha a társam vagy. Ki foglak nyírni! – egy pillanat alatt eltűnt a szomorúsága, és már csak a harag égett a szemeiben.
Olívia Jeremy társa? Akkor ezért volt ilyen szomorú.
- Én is mellettük állok! – mondta határozottan Alex.
- És én is! – mondta Jessie.
Ebben a pillanatban mind az öten világítani kezdtünk, és a következő pillanatban a tündér rácsok eltörtek, és mi újra szabadok lettünk. Mint kiderült a barátság, és a szerettet, le tud győzni minden akadályt, még akkor is, ha az az akadály egy nagyhatalmú tündér-vasból készült, áttörhetetlen ketrec.

18. fejezet

Sziasztok! :)

Új fejezet, új design. :3

Milyen lett? (a fejezet meg a design is)

Sorry a késésért. :)

Üdv: Karool

Még aznap este elmentünk a kunyhóhoz. Az épület – ha lehet egyáltalán annak nevezni – egy tisztás közepén állt. Olyan ingatagon állt, hogy attól féltem, hogyha valaki hozzá ér, összedől, mint egy kártyavár.  Hiányoztak az ablakai, az ajtaja tárva nyitva, a kémény, ami valaha a tetőn volt, kilyuggatta a cserepeket, és vagy a padláson van, vagy benn a házba.
- Én még mindig nem emlékszek erre. – rázta a fejét Sophia.
- Belül nem így néz ki. – mondta szomorú hangján Olívia.
- De ugye azért nem fog ránk dőlni, ha bemegyünk? – kérdezte aggodalmasan Jessie.
- Az épületet varázslat védi. Az emberek nem látják. Ha mégis van olyan ember, aki észreveszi, az nem mer hozzá közelebb menni. Mert mint ahogy te mondtad, attól tartanak, hogy összedől. – mondta Lív.
- Akkor azért nem akartad, hogy Adam is jöjjön. – mondtam, amikor megértettem azt a nagy vitát, ami akkor alakult ki, amikor Olívia kerek perec megmondta Adamnek, hogy nem jöhet.
- Is. – mondta, majd elindult a ház felé.
Egy pillanatig csak bámultam a hátát, aztán mikor Alex megérintette a karom, utána indultam. Sophia, Jessie és Aeron szó nélkül követtek minket.(Ana otthon maradt, hogy vigyázzon a többiekre.) Mikor ránéztem az utóbbira megint eszembe jutott az indulás. Adam azzal védekezett, hogy ha Aeron is jön, akkor ő is akar. Erre a démon megrázta a fejét, és kijelentette, hogy nem fog arra figyelni, hogy mikor öleti meg magát. Mert hát kitudja. Lehet, hogy itt megtaláljuk Jeremy-t.  Nem is az zavart ebben az egészben, hogy Aeron meg akarja védeni a bátyám – bár bevallom ezt se nagyon értem -, hanem ahogy ők egymásra néztek. Az olyan… bensőséges volt. Ismét beindult a kíváncsiság radarom, és Aeron felé fordultam. Megragadtam a karját, és megállítottam. Mindenki furán nézett rám, de mikor intettem, tovább mentek. Kivéve Alex-et.
- Mi volt ez az egész induláskor? – tértem rá a lényegre.
Aeron sóhajtott, mintha számított volna rá, hogy meg fogom kérdezni.
- Adam-et kérdezd. – mondta, majd tovább akart menni, de ismét megragadtam a karját.
- Pontosan mit is kéne kérdeznem Adam-től?
- Azt, amit tőlem akartál. – válaszolt, majd kirángatta a karját a kezemből és tovább ment.
- Gyere. – nyújtotta felém Alex a karját.
Megfogtam a kezét, és elindultunk a ház felé.
- Szerinted… - kezdtem, de közbe vágott.
- Adam-et kérdezd. Neki van csak joga eldönteni, hogy elmondja-e, vagy nem. Egyébként meg, ha egy kicsit gondolkozol, kitalálod, hogy mi folyik itt.
- Te tudsz valamit! – mondtam vádlón. – Neked elmondta?
- Nem, de van szemem és agyam. Össze tudom rakni a dolgokat.

Ezek után csendben maradtam, és követtem Olíviát. Mikor oda értünk az ajtóhoz, megtorpant.
- Mi az? - kérdeztem izgatottan, az arcára kiülő félelem láttán.
- Itt van. - mondta halkan Lív, mire Sophia vissza húzta az ajtóból.
A lány nem ellenkezett, csak szépen hátrébb ballagott. Mikor Sophia észrevette, hogy értetlenül nézünk rá, felvonta a szemöldökét, és úgy nézett ránk, mintha hülyék lennénk.
- Ki van itt? - kérdeztem mikor nem akarta megmondani.
- Jeremy.
Mindenki megfeszült és ellenségesen kezdte bámulni az ajtót. Alex reflex szerűen a háta mögé akart tolni, nem engedtem. Engem ugyan ne akarjon megvédeni senki! Elvégre boszorkány vagyok!
- Honnan tudod, hogy Jeremy van itt? - kérdeztem homlok ráncolva.
- Megérzi. - mondta Sophia tényszerűen.
Kérdezni akartam még valamit, de Alex a számra tette a kezét, és megrázta a fejét. Igaza volt ez most nem a kérdések ideje. Leráztam magamról a kezét, majd a z ajtóhoz léptem, félre tolva a föld boszit, aki erre mérgesen nézett rám.
- Majd máskor mond el, hogy meg akarsz ölni jó? - kérdeztem tőle, majd meg se várva a válaszát beléptem a házba.
Belülről nem úgy nézett ki, mint kívülről. Olyan érzésem volt, mintha egy időkapun mentem volna át. A ház egy egész szobából állt, ami úgy nézett ki, mintha egy középkori grófnő rendezte volna be. Tele volt minden dísszel, és a bútorok se voltak a legújabbak, de olyan állapotban voltak, mintha most készültek volna. Azonban Jeremynek semmi nyoma nem volt. Hallottam, hogy a többiek is bejönnek, majd mikor Lív is belépett az ajtó hirtelen becsukódott. Korom sötét lett, és csak annyit éreztem, hogy a levegő hirtelen megváltozik. Hideg lett és édes. Olyan volt... mint az altatógáz. Mire azonban ezeket felfogtam, elájultam. Ugyan úgy, ahogy a többiek is. Az utolsó emlékem az volt, hogy valaki felkapcsolta a villanyt, és láttam Jeremy-t, amint éppen minket néz és boldogan vigyorgott.

Sorry! :(

Sziasztok kedves olvasóim! :)

Nos az a helyzet, hogy egy ideig nem tudok új részt kirakni, ugyanis jelenleg nincs itthon internet. Lehet, hogy majd megoldom valahogy, lehet viszont, hogy nem tudom.
Állítólag az elkövetkző 15 nap (???) folyamán tudják bekötni az új, és gyorsabb netet. Ez jelentheti azt, hogy egy hétig nem leszek, vagy tovább, esetleg, már holnap bekötik...
Az egyetlen jó ebben az egészben, hogy mire oda jutunk, hogy lesz net, kész lesz előre pár fejezet.. :)

Köszönöm a figyelmet, és a megértést. :)
Karool