18. fejezet

Sziasztok! :)

Új fejezet, új design. :3

Milyen lett? (a fejezet meg a design is)

Sorry a késésért. :)

Üdv: Karool

Még aznap este elmentünk a kunyhóhoz. Az épület – ha lehet egyáltalán annak nevezni – egy tisztás közepén állt. Olyan ingatagon állt, hogy attól féltem, hogyha valaki hozzá ér, összedől, mint egy kártyavár.  Hiányoztak az ablakai, az ajtaja tárva nyitva, a kémény, ami valaha a tetőn volt, kilyuggatta a cserepeket, és vagy a padláson van, vagy benn a házba.
- Én még mindig nem emlékszek erre. – rázta a fejét Sophia.
- Belül nem így néz ki. – mondta szomorú hangján Olívia.
- De ugye azért nem fog ránk dőlni, ha bemegyünk? – kérdezte aggodalmasan Jessie.
- Az épületet varázslat védi. Az emberek nem látják. Ha mégis van olyan ember, aki észreveszi, az nem mer hozzá közelebb menni. Mert mint ahogy te mondtad, attól tartanak, hogy összedől. – mondta Lív.
- Akkor azért nem akartad, hogy Adam is jöjjön. – mondtam, amikor megértettem azt a nagy vitát, ami akkor alakult ki, amikor Olívia kerek perec megmondta Adamnek, hogy nem jöhet.
- Is. – mondta, majd elindult a ház felé.
Egy pillanatig csak bámultam a hátát, aztán mikor Alex megérintette a karom, utána indultam. Sophia, Jessie és Aeron szó nélkül követtek minket.(Ana otthon maradt, hogy vigyázzon a többiekre.) Mikor ránéztem az utóbbira megint eszembe jutott az indulás. Adam azzal védekezett, hogy ha Aeron is jön, akkor ő is akar. Erre a démon megrázta a fejét, és kijelentette, hogy nem fog arra figyelni, hogy mikor öleti meg magát. Mert hát kitudja. Lehet, hogy itt megtaláljuk Jeremy-t.  Nem is az zavart ebben az egészben, hogy Aeron meg akarja védeni a bátyám – bár bevallom ezt se nagyon értem -, hanem ahogy ők egymásra néztek. Az olyan… bensőséges volt. Ismét beindult a kíváncsiság radarom, és Aeron felé fordultam. Megragadtam a karját, és megállítottam. Mindenki furán nézett rám, de mikor intettem, tovább mentek. Kivéve Alex-et.
- Mi volt ez az egész induláskor? – tértem rá a lényegre.
Aeron sóhajtott, mintha számított volna rá, hogy meg fogom kérdezni.
- Adam-et kérdezd. – mondta, majd tovább akart menni, de ismét megragadtam a karját.
- Pontosan mit is kéne kérdeznem Adam-től?
- Azt, amit tőlem akartál. – válaszolt, majd kirángatta a karját a kezemből és tovább ment.
- Gyere. – nyújtotta felém Alex a karját.
Megfogtam a kezét, és elindultunk a ház felé.
- Szerinted… - kezdtem, de közbe vágott.
- Adam-et kérdezd. Neki van csak joga eldönteni, hogy elmondja-e, vagy nem. Egyébként meg, ha egy kicsit gondolkozol, kitalálod, hogy mi folyik itt.
- Te tudsz valamit! – mondtam vádlón. – Neked elmondta?
- Nem, de van szemem és agyam. Össze tudom rakni a dolgokat.

Ezek után csendben maradtam, és követtem Olíviát. Mikor oda értünk az ajtóhoz, megtorpant.
- Mi az? - kérdeztem izgatottan, az arcára kiülő félelem láttán.
- Itt van. - mondta halkan Lív, mire Sophia vissza húzta az ajtóból.
A lány nem ellenkezett, csak szépen hátrébb ballagott. Mikor Sophia észrevette, hogy értetlenül nézünk rá, felvonta a szemöldökét, és úgy nézett ránk, mintha hülyék lennénk.
- Ki van itt? - kérdeztem mikor nem akarta megmondani.
- Jeremy.
Mindenki megfeszült és ellenségesen kezdte bámulni az ajtót. Alex reflex szerűen a háta mögé akart tolni, nem engedtem. Engem ugyan ne akarjon megvédeni senki! Elvégre boszorkány vagyok!
- Honnan tudod, hogy Jeremy van itt? - kérdeztem homlok ráncolva.
- Megérzi. - mondta Sophia tényszerűen.
Kérdezni akartam még valamit, de Alex a számra tette a kezét, és megrázta a fejét. Igaza volt ez most nem a kérdések ideje. Leráztam magamról a kezét, majd a z ajtóhoz léptem, félre tolva a föld boszit, aki erre mérgesen nézett rám.
- Majd máskor mond el, hogy meg akarsz ölni jó? - kérdeztem tőle, majd meg se várva a válaszát beléptem a házba.
Belülről nem úgy nézett ki, mint kívülről. Olyan érzésem volt, mintha egy időkapun mentem volna át. A ház egy egész szobából állt, ami úgy nézett ki, mintha egy középkori grófnő rendezte volna be. Tele volt minden dísszel, és a bútorok se voltak a legújabbak, de olyan állapotban voltak, mintha most készültek volna. Azonban Jeremynek semmi nyoma nem volt. Hallottam, hogy a többiek is bejönnek, majd mikor Lív is belépett az ajtó hirtelen becsukódott. Korom sötét lett, és csak annyit éreztem, hogy a levegő hirtelen megváltozik. Hideg lett és édes. Olyan volt... mint az altatógáz. Mire azonban ezeket felfogtam, elájultam. Ugyan úgy, ahogy a többiek is. Az utolsó emlékem az volt, hogy valaki felkapcsolta a villanyt, és láttam Jeremy-t, amint éppen minket néz és boldogan vigyorgott.