Új rész! :)
Remélem ez is tetszeni fog. :D
Puszi: Karool
Egy ideig még ott ücsörögtünk, aztán szépen mindenki kiszállingózott a szobából, és csak én, meg Alex maradtunk.
- Szerinted a szüleim mikor fogják leszedni a fejem? - kérdeztem halkan.
- Soha. - mondta magabiztosan.
- Ezt meg honnan veszed? - ültem fel az ölében, hogy belenézhessek a szemébe.
- Belátták, hogy már nem vagy kislány, és hogy nem kell rád vigyázni. Már csak a bátyáddal kell ezt elfogadtatni.
- De honnan tudod, hogy belátták? - kérdeztem gyanakodva.
- Onnan, hogy beszéltem velük. - mondta magabiztosan.
- Hogy mi? - fakadtam ki. - Te most komolyan beszéltél a szüleimmel, az én szerelmi életemről? Nélkülem?
- Ugyan már. - húzott közelebb magához. - Először nem hitték el, de amikor megláttak velem, végre felfogták. Azért voltak olyan fehérek.
- Akkor se kellett volna beszélned velük az engedélyem, vagy a jelenlétem nélkül! - ütöttem meg gyengéden a mellkasát.
- De meg oldottam. - fogta meg a kezem, és húzott még közelebb. Bár nem hittem volna, hogy ez lehetséges.
Mikor nem szólaltam meg, felemelte a fejem, és adott egy puszit a számra. Mikor ez se hatott, adott még párat, de én akkor se szólaltam meg. Pedig olyan jól esett, hogy valaki végre foglalkozik velem. Nem úgy értem, hogy eddig elhanyagoltak, hanem hogy valaki végre azt nézi, hogy mi a jó nekem. Tudom, hogy ott a bátyám, aki mindent megtenne értem, de ő akkor se Alex. Hirtelen úgy éreztem, mintha valami helyre jött volna bennem. Megértettem és elfogadtam, hogy Alex a párom, és örültem ennek.
- Ne legyél rám mérges. - kért kiskutya szemekkel, és ennek már nem tudtam ellenállni, elmosolyodtam.
Átölelt, és a fejemet a mellkasára fektette, az állát, pedig a fejem tetejére.
- Nem szeretem, ha mérges vagy rám. - vallotta be.
- Akkor ne csinálj ilyeneket! - szóltam rá.
Pár percig csendben feküdtünk.
- Ana mesélt erről a társ-dologról. - mondtam.
Éreztem, hogy megmerevedik a karja, és hogy egy pillanatra megállt a szíve.
- És? - kérdezte egy kissé rémülten.
- Mit szólnál ahhoz, ha azt mondanám, hogy szerintem te vagy az én társam. - még a szemem is behunytam.
- Ez biztos? - kérdezte semleges hangon.
Ha most vissza utasítana, azt nem bírnám elviselni.
- Aha. - bólintottam, és vártam, hogy mit szól hozzá.
- Hogy én mit mondanék? - kérdezett vissza.
- Hát igen, tekintve, hogy rólad van szó. - már kezdtem ideges lenni, de azt jó jelnek tekintettem, hogy még nem küldött el magától.
Mikor már egy jó ideje nem mondott semmit, kibontakoztam az öleléséből, és felálltam, háttal neki.
- Figyelj. - mondtam neki, miközben a falat bámultam. - Nem muszáj örülnöd neki, meg ilyenek, de legalább mondj valamit kérlek!
Az utolsó szónál kigördült egy könnycsepp a szememből. Hallottam, hogy fel áll, és feszülten vártam, hogy most mit fog csinálni. Mikor megéreztem a kezét a derekamon, megugrottam, és hirtelen szembefordultam vele. A kezét az arcomra tette, és felemelte a fejem, hogy a szemébe nézzek. Mikor megláttam, hogy mosolyog, hatalmas kő esett le a szívemről. Letörölte a könnycseppet az ujjával.
- Szeretlek. - mondta ki azt, amit nem vártam volna tőle.
Nem tudtam megszólalni. Mikor végre sikerült kinyögnöm pár szót, azok is rekedtek voltak.
- Akkor nem baj, hogy a társam vagy?
- Persze hogy nem, drágám. - mondta meleg mosollyal az arcán. - Amint az előbb is mondtam, szeretlek. És ezen az se változtat, hogy egy életen át hozzád leszek láncolva. Sőt! Ettől csak még jobban szeretlek. Tudod, Ana már kicsi korom óta ezzel tömi a fejem. Az elején még ellenálló voltam, és amikor először megláttalak ott az ablakban, olyan érzéseket keltettél bennem, amiket ezelőtt még sohasem éreztem, és ettől megijedtem, de aztán elfogadtam.
- Akkor ezért voltál olyan ellenséges velem. - bújtam oda hozzá, ő meg készségesen átölelt.
- Igen, és nagyon-nagyon sajnálom. - adott egy puszit a fejemre, de én felemelte, és megcsókoltam.
- Én is szeretlek. - mondtam, mikor elszakadtunk egymástól.
- Ajánlom is! - mondta pajkosan. - Ugyanis még, ha nem is szeretsz, velem kell lenned életed végéig.
- Kibírom.- bújtam oda hozzá.
***
- Akkor mit csináljunk Jeremy-vel? - kérdeztem.
A konyhában ültem, Alex ölében. Ott volt még a három boszi, Aeron, és Adam. Valamint az előbb hívtam fel Jessie-t, hogy jöjjön át.
- Meg kell ölnünk. - mondta ki a száraz tényt Sophia.
- Hát igen. - mondta halkan, és bánatos hangon Olívia.
Még mindig nem tudtam kideríteni, hogy mi lehet a baja. De kiderítem, ugyanis a kíváncsiságom újra életre kelt. Azt hittem már végleg elveszítettem, de hát vissza jött. Aminek én örülök, a többiek viszont nem fognak, mert ha én valamit ki akarok deríteni, akkor azt ki is derítem, és nem tud benne meg akadályozni senki. Főleg most, hogy már van természetfeletti erőm is.
- Hol találkoztatok vele? - kérdeztem.
- Mondtam már, hogy nem tudjuk! - mondta erőszakosan Sophia. - Egyszer csak ott teremtünk, mintha megidézett volna minket.
- Én bezzeg nem tudtalak titeket megidézni. - bosszankodott Ana, de senki nem figyelt rá.
- Én tudom, hogy hol voltunk. - mondta halkan Olívia.
Mindenki felé fordult, és Sophia arcából kitudtam venni, hogy erre nem számított.
- És hol? - kérdeztem izgatottan.
- Ott, ahol születtem. - mondta halkan. - A szüleim régi fakunyhójában.
