16. fejezet

 Sziasztok!

Először is Boldog Húsvétot kívánok mindenkinek! ♥

Másodszor, köszönöm a 16 feliratkozót! ☺ Sokat jelent számomra. ♥

Harmadszor, pedig egy kissé szomorú vagyok, amiért senki nem komizott. Remélem itt fogtok! ☻

Puszi: Karool

- Mégis mi a fenének kellet minket felbosszantani? - kérdezte mérgesen az egyik.
Nem tudtam eldönteni, hogy ő most akkor melyikük.
- Azért, mert nem vagytok hajlandóak válaszolni a hívásomra, Sophia! - felelte nyugodtan Ana.
- Azért nem válaszoltunk a hívásodra, mert éppen mással voltunk elfoglalva. - válaszolt a másik.
- Igazán? Akkor később igazán jelentkezhettetek volna! Vagy talán elfelejtetted ezt a képességedet Olívia?
Mind a három boszorkány mérgesen nézett egymásra, én meg legszívesebben elmenekültem volna, de tudtam, hogy még Aná-nak szüksége lesz rám.
- Tudod drágám, nehéz egy olyan üzenetre válaszolni, ami éppen arról szól, akivel éppen vagy! - felelte Sophia higgadtságot erőltetve a hangjába.
- Ti Jeremy-vel voltatok? - kiáltottam fel.
Hirtelen mindenki rám nézett, és síri csend lett. Csak a még mindig égő fa ropogását lehetett hallani.
- Te meg ki vagy? - húzta fel a szemöldökét Sophia.
Mi az, hogy nem tudja, hogy kik vagyunk? - szólalt meg hirtelen bennem Ree.
Te meg hol voltál? - kérdeztem mérgesen. - Csomó mindenről lemaradtál!
Ó, ne aggódj kis drágám, látom az emlékeidet. - nagy csend, majd egyszer csak azt hallom, hogy Ree felvisít bennem. Annyira hangos volt, hogy megfájdult tőle a fejem.
Mi van? - kérdeztem fájdalomtól könnyes szemekkel.
Na végre, hogy rávette magát, hogy megcsókoljon! Már épp itt volt az ideje! - ezt olyan boldogsággal mondta, mintha vele történt volna meg a dolog. - Na jó, ezt majd később megbeszéljük, most intézzük el azokat, akik nem ismernek fel egy ignist!
Hogy csináljam?
Neked kell tudni! Most nem fogok segíteni! Hagyatkozz az ösztöneidre!
Mikor újra a külvilágra tudtam figyelni, rájöttem, hogy mindenki engem néz, és várják a válaszomat. Lassan elmosolyodtam, majd egy laza kézlendítéssel eloltottam a fát, ami egy pillanat alatt, újra régi fényében pompázott.
- Hát nagyon sajnálom, hogy ha még ennyi eszed sincs, hogy felismerj egy ignist!
Nem vártam meg a válaszát, éreztem, hogy emelkedni kezdek a földről. Kinyújtottam a kezem, amiben hirtelen megjelent egy tűz gömb.
- Ha nem ismernéd fel, ez egy tűz gömb, földboszorkány. - mondtam mézes-mázosan, majd Sophia felé hajítottam a gömböt.
Hogy honnan tudtam, hogy ő a földboszorkány? Amikor rájött, hogy hibát követett el azzal, hogy nem ismert meg, indák törtek ki a földből, hogy megvédjék.
A tűz gömb neki csapódott egy kősziklának, ami egy pillanat alatt bújt ki a földből Sophia előtt. Mindenki mereven, és csendben várta, hogy mit fog tenni a földboszi. Mikor elült a pór, amit a tűz gömb okozott, Sophia kilépett a szikla mögül, arcán egy hatalmas, és boldog vigyorral.
- Bírlak csajszi! - kacsintott, majd a következő pillanatban a szikla, és az indák is eltűntek.
Olívia, és Ana megkönnyebbülten nevettek fel.
- Csak hogy tud! - szólalt meg Sophia, amikor már ismét a földön voltam. - Tudtam, hogy te vagy a tűzboszorkány, csak tesztelni akartam az erődet.
- Ez eléggé magyarázkodásnak hangzik, de nem akarok vitatkozni. - mondtam, mire felnevetett.
- Jobban átlátsz rajtam, mint az, aki évszázadok óta ismer. Ha így folytatod, meg kell, hogy öljelek. - kacsintott, de a hangjában lévő fenyegetést ez se tudta semmisé tenni.
Ree mélyen bennem széles mosolyra húzta a száját, így én is ezt tettem.
- Lehet próbálkozni. - válaszoltam magabiztosan.

***

Miután elmeséltünk nekik mindent Jeremy-ről, ők is elmondták, hogy mit akart tőlük. Azt, amit már az elején sejtettem. Hogy álljanak mellé.Persze hála a jó égnek, nem igazán fűlik a foguk a parancsolgató emberekhez, vagy ebben az esetben boszorkányokhoz, ezért vissza utasították a csábító ajánlatot.

Sophia-ról kiderült, hogy egy minden lében kanál liba, aki pluszba még idegesítő is. Mindig belevágott a szavunkba, amikor meséltünk neki. Szerintem nem bírja elviselni, ha nem ő van a középpontban.

Olívia-ról semmit se tudtam kideríteni, csak azt, hogy valami miatt nagyon szomorú. Ritkán beszélt, de akkor is a hangja azt jelezte, hogy valahol teljesen máshol jár. A szeme pedig olyan mélységes fájdalmat tükrözött, hogy rossz volt belenézni.

Mikor végre vissza értünk a házunkhoz, a szüleim, a bátyám, és Aeron is ott volt. Beléptünk a házba, és hirtelen mindenki elhallgatott. Csak bambán bámulták a másik két boszorkányt. Kivéve Alex, akire ez miatt nagyon büszke voltam, tekintve, hogy a két lány elég szépek voltak. Ő odajött hozzám, és szorosan magához ölelt, és nem akart elengedni. Mondjuk ezt nem is bántam, és ahogy Ree dorombolásából is hallottam, ő se.

Ana bemutatta Sophia-t, és Olívia-t a családomnak és Aeron-nak. Mikor Alex elengedett, leakartam ülni a fotelbe, de nem engedte, helyette ő ült le, engem meg belehúzott az ölébe. Kényelmesen elhelyezkedtem, és a fejem a mellkasára hajtottam, és becsuktam a szemem.

Eközben Ana elmesélte, azokat, amiket a két boszitól tudtunk meg.

- Nem igazán akarok beleszólni, de lenne egy kérésem. - szólt közbe Adam. - Mit keres a húgom Alex ölében?

Kinyitottam a szemem, és döbbenten láttam, hogy mindenki minket néz. Alex nem törődött vele, csak elkezdte simogatni a karomat, amitől jól eső borzongás száguldott végig a testemen.

- Nekem is lenne egy kérdésem. Mi közöd hozzá? - kérdeztem flegmán.

Még mindig nem tudtam neki megbocsátani Rachel miatt. Majd esetleg akkor, ha bocsánatot kér.

- Nagyon is sok! A húgom vagy, én meg a te bátyád, és az a dolgom, hogy megvédjelek! - kelt ki magából.

- Engem nem kell megvédeni Alex-től. - mondtam. - És ha annyira tudni akarod, járunk!

Alex adott egy puszit a fejem tetejére, miközben a szüleim olyan fehérek lettek, mint a fal.