5. fejezet

- Ti mit csináltok? - kérdezte Adam szemrehányóan.
Alex-szel annyira lefagytunk, hogy meg se bírtunk szólalni, csak tágra nyílt szemekkel néztünk a bátyámra. Miért érzem úgy magam, mint akit rajta kaptak, hogy valami rosszat tett? Ja igen. Azért mert egy kissé félreérthető volt a helyzet.
Alex tért először magához lemászott rólam és segített felállni. Amint megéreztem Alex testének hiányát, furcsa mód hiányérzetem támadt. Gyorsan legyűrtem ezt az érzést, és  a bátyámra néztem.
- Hol voltál?
- Ahhoz semmi közöd. - vágta rá habozás nélkül.
- Hát akkor neked sincs közöd ahhoz, hogy mi mit csinálunk. - makacsoltam meg magam.
Mikor Adam belátta, hogy nem szed ki belőlem semmit, Alex-hez fordult.
- Mit csináltál a húgommal?
- Hé haver - tette fel a kezét a kérdezett. - engem hagyjál ki ebből.
- Gyáva. - suttogtam, úgy, hogy csak ő hallotta.
Adam mérgesen nézett ránk, de álltuk a tekintetét. Épp mondani akart valamit, amikor ismét felhangzott a sikítás a telefonomból. Szó nélkül oda mentem, és mikor meg győződtem róla, hogy nincs semmi baja, a fülemhez emeltem.
- Itt vagyok. - ültem le.
- Had találjam ki. Semmit nem hallottatok abból amit mondtam. - mondta mérgesen Jessie.
- Sajnálom, de Alex nem akarta oda adni a telefont, én meg nem akartam, hogy ő is hallja, és...
- Had találjam ki. - vágott közbe. - Rá ugrottál és meg próbáltad vissza szerezni a telefont, de ő győzött.
- Nem ő győzött, hiszen nálam van a telefonom.
- De csak mert Adam megzavart titeket.
- Igen, de... várj te honnan tudsz ennyi mindent? - kérdeztem meglepetten.
Azt még elfogadtam, hogy tudja, hogy mit csináltam, azért, mert jobban ismer, mint bárki más, de Adam-et honnan tudja?
- Ááá, csak mert itt állok az ajtóban. - abban a pillanatban kinyílt az ajtó, és megjelent Jessie.
- Halika. - köszönt vigyorogva, majd körül nézett.
Mikor meglátta Alex-et oda ment hozzá, és körbejárta, miközben végig mérte.
- Nem is vagy te olyan rossz. - jegyezte meg.
- Ööö... - kereste a szavakat Alex, miközben egy kissé elpirult. Sose láttam még fiút elpirulni.
- Jessie, ne hozd zavarba, szegényt. - mondtam, bár elég jól szórakoztam rajtuk.
- Igaz. Bocs nem akartam zavarba hozni a pasidat. - kacsintott vidáman.
- Nem a pasim.
- Nem vagyok a pasija.
- Ti jártok?
Szólaltunk meg egyszerre. Kissé meglepődtem ezen a kijelentésen, de azon még jobban, amit Alex mondott. Vagyis az nem meglepett, hanem csak rosszulesett. Nem tudom miért, de nem éreztem magam jobban tőle. Annyira csúnya vagyok, hogy nem járna velem? Mi a baj velem? Igaz egy kicsit akaratos vagyok, ês kitartó, de ez nem bűn. Vagy igen?
- Honnan veszed, hogy járunk? - kérdeztem kiszakadva gondolat menetemből.
- Innen bentről. - mutatott a szívére Jessie.

Néha vannak megérzései, amiket nagyom komolyan vesz, és ezek általában beszoktak válni. Párszor már elgondolkoztam azon, hogy nincs-e valami különleges képessége. Végül mindig arra jutottam, hogy biztos csak a hatodik érzéke ilyen fejlett. Viszont néha ez a magyarázat is meg inog.
- Hát most tévedsz. - mondtam magabiztosan.
Szinte biztosra vettem, hogy soha nem fogok össze jönni Alex-szel, főleg ilyen rövid időn belül. Persze az én megérzéseim nem igazán szoktak bejönni, úgyhogy ki tudja mi lesz.
- Nem tévedek. - mondta határozottan. - Ebben most biztos vagyok. Sőt azt is érzem, hogy ti már rég óta ismeritek egymást.
Miközben ezt mondta, úgy bólogatott mint azok a kutya figurák, amik az autókban szoktak lenni. Értetlenkedve néztem rá, de ő nem nézett vissza rám, hanem Alex-et bámulta. Én is ránéztem. Az arcán félelemmel vegyes tisztelet volt olvasható.
- Te... te... - mutatott Jessie-re.
- Én. - mondta barátnőm.
Pár másodpercig bambán bámultak egymásra.
- Én most inkább megyek. - mondta Alex és elindult az ajtó felé.
Ez meg mi a fészkes fene volt?